Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Maratonman Tavaszi Futam

Idén második alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Maratonman Tavaszi Futamot. Az indulók ezúttal is gyönyörű környezetben, a téli álom után éledező Balaton partján mozgathatják át a testüket.

“A Maratonman azoknak szól, akik hozzánk hasonlóan imádják a futást. Azoknak, akik még csak kezdenek rákapni az ízére, vagy akik már rendszeresen futnak. Azoknak, akik még csak elhatározták, vagy akik már többször le is futották a maratont. Futóeseményeink prémium kategóriás rendezvények, mely tükröződik a szervezés és az ellátás színvonalában, a díjak és a kísérő programok minőségében. Nevezőinknek nem csupán a versenyzés élményét kínáljuk de egy komplett sportnapot, melyet együtt élvezhetnek családjukkal, barátaikkal” – mondja Zelcsényi Miklós főszervező.

Amire az indulók számíthatnak:

-       Gyönyörű helyszín (versenyközpont a Balaton partján, a Vitorlás téren, befutó a Tagóre sétányon), jól biztosított pálya.

-       Professzionális szervezés, többszörösen bizonyított, rutinos szervezőgárdával.

-       Nevezési lehetőség többféle távon, hogy mindenki megtalálja a felkészültségének megfelelő kihívást: 6,5 km, 10.5 km, félmaraton, maraton.

-       Szintidőn belüli egyéni befutóknak egyedi technikai futópóló, a dobogósoknak érem és oklevél jár.

-       A versenyen a teljes frissítésről az első számú sporttáplálkozástudományi márka, a PowerBar gondoskodik, hogy a nevezőknek, csak a célbaéréssel kelljen foglalkozniuk.

-       A kísérőket családi nap hangulat várja, a gyerekek szórakoztatásáról Rudi bohóc gondoskodik, a versenyt bográcsparti zárja.

Nevezni a helyszínen a versenyt megelőző napon, szombaton 12-től 18 óráig, a verseny napján 10 óráig lehet.

Bővebb infók: http://futas.maratonman.hu/

 

0 Tovább

Balzsay Károly mosolyogva teljesítette a félmaratont

A férfiaknál Beda Szabolcs, a nőknél pedig Hornyák Zita nyerte a Maratonmant . A Balaton partján, kellemes tavaszi időben, több száz futó részvételével rendezték meg a 2013-as Maratonman-sorozat első állomását. Félmaratonon Pelsőczy Attila és Garami Kata végzett az élen. A balatonfüredi mezőnyben két profi ökölvívó világbajnok is futott, Balzsay Károly és a német Sebastian Zbik egyaránt félmaratont teljesített.

Balzsay első félmaratonján van túl. „Ugyan korábban az edzőtáborokban, vagy egy-egy profi meccsre készülve, futottam már ennyit egyszerre, de hivatalosan ez volt az első félmaratonom. Kellemes tempóban, gyakorlatilag mosolyogva futottam végig. Óriási volt végig a hangulat. Nagy szükség van az ilyen rendezvényekre, mert kedvet csinálnak a sportolásra.” – mondta a befutónál Balzsay Károly.        

A Zelcsényi Miklós által szervezett prémiumkategóriás versenyen azok is kikapcsolódhattak, akik nem sportoltak. Nick Árpi erőművész bemutatót tartott, valamint a rendezvény csúcspontjaként Tóth Gabi egy fergeteges koncerttel búcsúztatta a 2013-as Maratonman-sorozat nyitófordulóját.

 A Maratonman-sorozat június 15-én folytatódik, a helyszín ugyancsak Balatonfüred lesz. Azt a versenyt a II. Balatonman Triatlon Fesztivál részeként rendezik meg. A triatlon fesztivál egyik betétprogramjaként különleges élménynek ígérkezik az esti fáklyás futás, ahol kivilágított pályán futnak majd a versenyzők. Bővebb tájékoztatás a www.maratonman.hu internetes oldalon olvasható.

2013-as Maratonman, Balatonfüred

Győztesek

Férfi maraton:

Beda Szabolcs, 2 óra 37.03 perc

Női maraton:

Hornyák Zita, 3 óra 33.04

Férfi félmaraton:

Pelsőczy Attila, 1 óra 16.21 perc      

Női félmaraton:

Garami Kata, 1óra 27.27 perc

Férfi 6.5 km:

Nick Márton, 24.02 perc

Női 6.5 km:

Gábor Ildikó, 34.00 perc

0 Tovább

Vasárnap több száz futó veszi birtokba Füredet

Ezen a hétvégén futók veszik birtokba Balatonfüred utcáit. Megkezdődik a 2013-as Maratonman-sorozat. Zelcsényi Miklós főszervező szerint az esemény igazi tavaszi családi program lesz, koncerttel, erőművész bemutatóval, és sok-sok mozgással. „Úgy néz ki, hogy jó időnk lesz, az egyes távokon összesen 500 körüli indulónk lesz. Tavaly ugyanitt rendeztük a Balatonmant (amelyet idén is megtartunk), akkor mindenki elégedetten távozott, és egy jó kis sportélménnyel lett gazdagabb. Ezúttal is ez a célunk, hogy élményt adjunk” – mondta a főszervező.

Az élményszerzésre mindenkinek megvan az esélye, aki ellátogat vasárnap Balatonfüredre. A prémiumkategóriás versenyen a szervezők minden szükséges frissítéssel kiszolgálják az indulókat, hogy nekik valódi élmény legyen a futás. A kísérőket, családtagokat pedig különböző programok és egy fergeteges Tóth Gabi koncert várja, de Nick Árpi erőművész is bemutatót tart. A mezőnyben feltűnik többek között Balzsay Károly is. Korábbi kétszeres profi ökölvívó világbajnokunk tavaly is indult Balatonfüreden.

A Maratonman-sorozat második állomását szintén Balatonfüreden tartják majd a II. Balatonman Triatlon Fesztivál részeként, június 15-én.

Bővebb tájékoztatás a www.maratonman.hu internetes oldalon olvasható.

0 Tovább

Maratonman 2013 – Tóth Gabinak különösen fontos a jó erőnlét

Komoly állóképességre és erőnlétre tett szert Tóth Gabi az utóbbi időben. Az énekesnő sokáig nagy sikerrel versenyzett a Szombat esti lázban, és a napi több órás edzések megtették a hatásukat: a próbák alatt elkezdett izmosodni, és néhány kilótól is megszabadult. Ugyan kiesett a versenyből, ám bárki találkozhat vele április 14-én Balatonfüreden, hiszen az ő ingyenes koncertjével zárul majd a Maratonman-sorozat első eseménye.

Április 14-én tartják a Maratonman-sorozat első állomását, Balatonfüreden. A prémium kategóriás futóversenyen a szervezők kiváló minőségű frissítőkről is gondoskodnak, a célban pedig egyedi érem, oklevél és Saucony technikai póló várja a beérkezőket. Azok sem fognak unatkozni, akik nem húznak futócipőt. Számtalan színes kísérőprogram lesz, ezek központi helyszíne a Vitorlás tér lesz, ott áll majd színpadra a 2005-ös év női hangja is, aki korábban rendszeresen futott, 2009-ben még egy versenyen is indult. Mostanában a tánc töltötte ki az életét, de azt mondja: aki kellően felkészült, annak csak ajánlani tudja, hogy álljon rajthoz, a többiek pedig szurkoljanak, és bulizzanak egy nagyot az esti koncerten.

A Maratonman-sorozat második állomását szintén Balatonfüreden tartják majd a II. Balatonman Triatlon Fesztivál részeként, június 15-én. A triatlon fesztivál egyik betétprogramjaként különleges élménynek ígérkezik az esti fáklyás futás, ahol kivilágított pályán futnak majd a versenyzők.

 Bővebb tájékoztatás a www.maratonman.hu internetes oldalon olvasható.

0 Tovább

Maratonman-sorozat - 10 nap van a rajtig

Tíz nap múlva kezdődik a Maratonman-sorozat. Április 14-én Balatonfüreden állhatnak rajthoz a futók. A szervezők is szépen haladnak az előkészületekkel, az a céljuk, hogy a résztvevők maradandó élményeket szerezzenek, illetve hogy azok is jól érezzék magukat, akik nem húznak futócipőt – mondja Zelcsényi Miklós főszervező.

"A finishben vagyunk, jó ütemben haladunk az előkészületekkel, mindennel idejében végzünk majd" - árulta el a főszervező, aki szerint elsősorban azokat várják a versenyre, akik imádnak futni, és szeretik a kihívásokat. A prémium kategóriába sorolt megmérettetés főszervezője szerint idehaza kevesen sportolnak rendszeresen, ám ezek a versenyek épp arra jók, hogy a résztvevők és kísérők felejthetetlen pillanatokat éljenek át. A nevezési díj fejében a futók mindent megkapnak, ami ahhoz szükséges, hogy jól érezzék magukat az embert próbáló táv teljesítése során. A vendégek pedig Tóth Gabi ingyenes koncertjén bulizhatnak egy jót.

Akit az motivál, ha a mezőnyben az élsportból jól ismert arcok is vannak, az sem fog csalódni. Ott lesz Balzsay Károly (képünkön) is, aki egy félmaratonra vállalkozott. A korábbi kétszeres profi ökölvívó a visszavonulása után sem hagyta abba a sportot, folytatta az edzéseket, hiszen jelezte, hogy indul az ironmanen, a félmaratont is a felkészülés részének tartja. Már korábban is teljesítette a 21 kilométeres távot, de versenyen még soha nem futotta le. A fő cél azonban az ironman, amelyen 3,8 kilométert kell úszni, 180 kilométert kerékpározni és 42,2 kilométert futni. Tavaly váltóban indult a Balatonman mezőnyében, és már akkor elhatározta, hogy idén is ott lesz.

Az idei Maratonman-sorozat április 14-én, Balatonfüreden startol, a második állomás a Balatonman lesz, ugyancsak az üdülővárosban június 15-én, míg a tervek szerint ősszel zárul egy budai versennyel, amelynek időpontját egyelőre még nem tűzték ki.

További tájékoztatás: www.maratonman.hu és www.balatonman.hu.

0 Tovább

Ingyenes Tóth Gabi koncerttel zárul a maratoni futás

Tóth Gabi szórakoztatja majd a közönséget a Maratonman-futósorozat első állomásán, amelyet április 14-én rendeznek meg Balatonfüreden. A sporteseményt számos színes program kíséri, a központi helyszín a Vitorlás tér lesz, ott áll majd színpadra a 2005-ös év női hangja is, aki jelenleg a Szombat esti lázban táncol Markó Róbert oldalán. 

Tóth Gabi maga is kötődik a Balatonhoz, hiszen a közeli Tapolcán nőtt fel. Nevét 2005-ben ismerhette meg a nagyközönség, amikor nővére után egy évvel ő is sikeresen szerepelt a Megasztárban, második helyezett lett, és ő lett az év női hangja. A Maratonman futóverseny első állomásának záróakkordjaként koncertet ad a fiatal énekesnő a balatonfüredi Vitorlás téren. A szervezők azt szeretnék, ha a versenyzők és a kísérők is nagyon jól éreznék magukat április 14-én, az esti koncertre azonban nemcsak őket várják, hanem minden érdeklődőt, aki szeretne egy nagyot bulizni a festői szépségű üdülővárosban.

Az énekesnőtől a futás sem áll távol, régebben rendszeresen futócipőt húzott, de ma már a tánc az élete. „2009-ben futóversenyen is indultam. A Maratomant gyönyörű helyen rendezik, mindenkinek csak ajánlani tudom, álljon rajthoz, akinek a felkészültsége ezt megengedni. Aki viszont nincs olyan fizikális állapotban, az szurkolhat, na és persze este bulizhat egy nagyot velünk” – mondta Tóth Gabi.

A prémium kategóriás futóversenyen a szervezők kiváló minőségű frissítőkről is gondoskodnak, így segítve a versenyzőket abban, hogy valóban a lehető legtöbbet hozhassák ki magukból. De nem csupán a minőséggel, a mennyiséggel sem lesz probléma, hiszen a  nevezési díjak  a futók komplett frissítését tartalmazzák! Aki futott már versenyen, az tudja igazán értékelni, hogy itt a versenyzők minden olyan kiegészítőt megtalálnak majd a frissítő asztalokon, amelyek segítik a célba érkezést (például energiaszelet, gél, magnézium, izotóniás ital és műzliszelet). A célban pedig egyedi érem, oklevél és Saucony technikai póló várja a beérkezőket.

A Maratonman-sorozat második állomása a II. Balatonman Triatlon Fesztivál lesz, azt is Balatonfüreden tartják, június 15-én. A triatlon fesztivál egyik betétprogramjaként különleges élménynek ígérkezik az esti fáklyás futás, ahol kivilágított pályán futnak majd a versenyzők.

További részletek a www.maratonman.hu internetes oldalon találhatók.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum