Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tájékozódási búvárúszó Eb – 17 éremmel Magyarország az éremtáblázat 2. helyén végzett​​​​​​​

Magyarország az éremtáblázat második helyét szerezte meg a csehországi tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon.

A Jablonec Nad Nisou-ban megrendezett kontinensbajnokság zárónapján a csoportos számban a nemzeti csapat tagjai egy bronzérmet szereztek, így 17 éremmel fejezték be az Eb-t. Az élen a csehek végeztek, míg a harmadik helyen a horvátok zártak.

Szombaton a felnőtteknél a Balázs Péter, Cséplő Kelen, Várszegi Vendel, Szász Tamás alkotta kvartett bronzérmesként végzett.

Kiss Bence csapatvezető szerint sikeres Európa-bajnokságot zártak a búvárok. „Aki ismeri a sportágunkat tudja, hogy egy összetett teljesítményről van szó, hiszen napról napra újabb versenyszámokban kell teljesíteni csaknem egy héten keresztül. Ennek fényében kiegyensúlyozott volt a válogatott, és külön öröm, hogy a felnőttek mellett a juniorok is eredményesek voltak, hiszen az ő eredményük is beleszámít az éremtáblázatba.” – összegzett a csapatvezető.

Tájékozódási búvárúszásban Monk, csillag, öt bója, szlalom, paralel és csoportos számokban rendeznek vesenyeket, ezekben külön-külön bajnokokat is avatnak. 

A 2023-as tájékozódási búvárúszó Eb magyar érmesei

Felnőttek

-         Férfiak

Monk: Szász Tamás, Balázs Péter – ezüst

Csillag: Balázs Péter – ezüst

Öt bója: Balázs Péter – arany

Szlalom: Szász Tamás – arany

Szlalom: Balázs Péter – bronz

Paralel: Várszegi Vendel – bronz

Csoport: Balázs Péter, Cséplő Kelen, Várszegi Vendel, Szász Tamás – bronz

-         Nők

Monk: Hatházi Katalin, Virág Anna – ezüst

Csillag: Hatházi Katalin – arany

Öt bója: Hatházi Katalin –ezüst

Szlalom: Hatházi Katalin – ezüst

Juniorok

-         Lányok

Csillag: Rendes Linda – ezüst

Paralel: Rendes Linda – ezüst

-         Fiúk

Csillag: Tamás Dávid – arany

Csillag: Katona Ádám – ezüst

Paralel: Tamás Dávid – arany

Öt bója: Tamás Dávid – ezüst

0 Tovább

Tájékozódási búvárúszó Eb – Újabb magyar érmek Csehországban​​​​​​​

A Jablonec Nad Nisou-ban zajló kontinensbajnokság pénteken a szlalom illetve a paralel számokkal folytatódott. Előbbiben a felnőtteknél Szász Tamás aranyérmes lett, Balázs Péter pedig Eb-bronzot szerzett.

A nőknél Hatházi Katalin is felállhatott a dobogóra, miután második lett.

Paralelben Várszegi Vendel harmadikként végzett, míg a junioroknál Tamás Dávid győzött, Rendes Linda pedig ezüstérmes lett.

A kontinensbajnokság szombaton a csoportos versenyszámmal zárul.

A magyar válogatott eddig 16 érmet szerzett az Eb-n.

0 Tovább

Tájékozódási búvárúszó Eb – Tíz érmet gyűjtöttek a magyarok eddig Csehországban​​​​​​​

A felnőtt és a junior korosztályt egybevéve 10 érmet szerzett eddig a magyar válogatott a tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon. A csehországi Jablonec Nad Nisou-ban zajló kontinensbajnokságon csütörtökön az öt bója versenyszámban avattak Európa-bajnokokat, itt a felnőtteknél Balázs Péter megszerezte újabb Eb-aranyát, ezen a kontinensviadalon neki ez az első. Hatházi Katalin ezüstéremmel fejezte be a versenynapot.

A junioroknál Tamás Dávid is felállhatott a dobogóra, miután ezüstérmesként zárt.

Korábban Csillag versenyszámban Hatházi Katalin győzött, Balázs Péter pedig másodikként végzett, itt jól teljesítettek a juniorok is, hiszen Tamás Dávid aranyat, Katona Ádám és Rendes Linda pedig egy-egy ezüstöt gyűjtött.

Az Európa-bajnokság első versenyszáma a Monk volt, a párosokra épülő kategóriában a Balázs Péter, Szász Tamás kettős második lett, míg a nőknél a Hatházi Katalin, Virág Anna duó harmadikként zárt.

Balázs Péter így nyilatkozott az Eb-aranya után: „Ideális körülmények vannak, jó itt versenyezni Csehországban.  Örülök, hogy a korábbi versenynapok érmei után a győzelem is összejött. A magyar válogatott hozza a formáját, és bízom benne, hogy a folytatásban is sok magyar dobogós helyezés lesz” – mondta Balázs Péter.

A csehországi tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon pénteken a szlalomverseny mellett megrendezik a paralell versenyszám döntőjét, szombaton pedig a csoportküzdelmekkel fejeződik be a viadal. 

0 Tovább

Uszonyos és búvárúszó vk – Nyolc arany, három ezüst, hat bronz a zárónapon

Nyolc aranyérmet szereztek a magyarok az Egerben megrendezett 17. Uszonyos és Búvárúszó Világkupa zárónapján. A magyar válogatott tagjai így a két versenynap alatt 10 felnőtt aranyérmet gyűjtöttek be.

A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint 400 méteres felszíni kategóriában Mozsár Alex, az 1500 méteres felszíni úszásban Semostyán Róbert nyert. Szintén a dobogó legfelső fokára állhatott fel Cséplő Kelen, aki a 100 és 200 méteres uszonyos gyorsúszás fináléjában is a leggyorsabb volt. Duplázott a zárónapon Pernyész Dorottya is, ő ugyancsak nyerte a 100 méter után a 200 uszonyos gyorsot. A 400 méteres uszonyos gyors döntőjében is magyar győzelem született, miután Lengyeltóti Bence csapott be elsőként a célba. A nyolcadik zárónapi aranyat a Szili Ágnes, Turucz Zoé, Losonczi Flóra, Blaszák Lilla Gréta alkotta női 4X100-as felszíni váltó szerezte.

Ezüstérmesek: Kiss Nándor (400 felszíni), Farkas Botond (400 uszonyos gyors), Pernyész Dorottya (400 uszonyos gyors)

Bronzérmesek: Hajnács Lili (1500 felszíni), Blaszák Lilla (200 és 400 felszíni), Suba Sára (50 felszíni), 4X100 méteres férfi váltó, Balázs Levente Márton (1500 felszíni).

A  17. Uszonyos és Búvárúszó Világkupára 14 ország 71 csapatából 380 versenyző nevezett.

0 Tovább

Uszonyos és búvárúszás - Világcsúcs és több érem az egri VK-n!​​​​​​​

Magyar szempontból sikeres szombat az Egerben zajló 17. Uszonyos és Búvárúszó Világkupán. A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint Kiss Nándor megjavította saját világcsúcsát 800 méteres felszíni úszásban, és ezzel nyert. Eredménye 6 perc 12.74 másodperc. Ugyanebben a számban Mozsár Alex állhatott fel a dobogó második fokára. Aranyérmet szerzett Pernyész Dorottya a női 50 uszonyos gyors fináléjában. A harmadik magyar elsőség pedig szombaton Turucz Zoé nevéhez fűződik, aki a junior 50 uszonyos gyorson győzött.

Ezüstérmes lett Cséplő Kelen 50 uszonyos gyorson, Blaszák Lilla 800 felszínin, valamint Horpácsy Hanna 400 méteres búvárúszásban. Szintén másodikként zárt a junioroknál Kovács Megyer (800 méter felszíni), Wórum Regő (50 uszonyos gyors), Németh Nóra (800 méter felszíni), és a masters mezőnyben Kozlovszky Miklós (50 m felszíni).

Bronzéremmel zárt Kanyó Dénes 400 méteres búvárúszásban, a junioroknál Mozsárik Levente (50 m uszonyos gyors), és mastersben Papp Gábor (50 m felszíni), aki egyébként az MBSZ elnökeként segíti a sportágat.

Az idei év újdonsága, hogy a szenior kategória képviselői (35 év feletti versenyzők) is megmérettetik magukat a Minaret Szenior Kupáért az egri VK-n, amely része az „55 év 55 esemény” programsorozatnak. A hazai szövetség megalapításának 55. évfordulóját ünnepli ezzel a kezdeményezéssel.

A  17. Uszonyos és Búvárúszó Világkupára 14 ország 71 csapatából 380 versenyző nevezett.

0 Tovább

Uszonyos és búvárúszás - A 17. Egri VK következik

A hétvégén uszonyos és búvárúszó világkupát rendez Magyarország. A XVII. CMAS Uszonyosúszó VK-nak Eger ad otthont.

A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint a magyar válogatott nagyrésze indul majd a nemzetközi megmérettetésen április 14-16. között az egri Bitskey Aladár uszodában.

A 2012. óta minden évben megrendezendő viadal nemzetközi népszerűsége töretlen, az idei eseményre 14 ország 71 csapatából 380 versenyző nevezett.

Az idei év újdonsága, hogy a szenior kategória (35 év feletti versenyzők) is megmérettetik magukat a Minaret Szenior Kupáért. A versenyhétvége a látogatók számára ingyenes.

0 Tovább

Tájékozódási búvárúszó Eb – Sporttörténelmi sikerrel zárt a magyar válogatott

A zárónapon egy ezüstérmet szerzett a férfi csapat a hazai rendezésű tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon. A kvartettben Balázs Péter, Várszegi Vendel, Szász Tamás és Tamás Dávid kapott helyet. A nőknél a Hatházi Katalin, Rendes Linda, Májer Zsófia, Mezei Rozi összetételű négyes negyedik lett.

Minden korosztályt beleszámítva, a magyarok összesen 21 érmet szereztek, ebből kilenc arany. Korábban soha nem volt magyar szempontból ilyen sikeres Európa-bajnokság.

Gurisatti Róbert csapatvezető szerint történelmet írtak Gyékényesen. „Minden várakozást felülmúlt a csapat. A 21 érem ellenére úgy gondolom, hogy maradt még egy-két dobogós hely a válogatottban, de ne legyünk telhetetlenek. Remek Eb-t rendezett Gyékényes. Köszönet a szervező bizottságnak, a Magyar Búvár Szakszövetségnek, a pályabíróknak és az önkénteseknek. Érdekesség, hogy az egész Eb alatt nem volt óvás. Ez sok mindent elárul a szervezésről.” – összegzett a csapatvezető.

 

A magyar érmesek

1.      Monk-versenyszám:

Bronzérem - férfi páros (Balázs Péter, Szász Tamás)

2.      Csillag gyakorlat

Arany

-        Balázs Péter

-        Hatházi Katalin

Bronz

-         Cséplő Kelen

Junior

Arany

-        Szász Tamás

Bronz

-        Katona Ádám

-        Rendes Linda

 

3.      Ötbójás versenyszám

Arany

-        Balázs Péter

-        Hatházi Katalin

Junior

Arany

-        Szász Tamás

Bronz

-        Rendes Linda

4.      M gyakorlat

Ezüst

-        Cséplő Kelen

-        Hatházi Katalin 

Junior

Arany

-        Szász Tamás

Ezüst

-        Tamás Dávid

Bronz

-        Rendes Linda

5.      Paralel

Arany

-        Balázs Péter

Junior

Arany

-        Szász Tamás

Ezüst

-        Tamás Dávid

Bronz

-        Katona Ádám

6.      Csoport

Ezüst

-        Balázs Péter, Várszegi Vendel, Szász Tamás, Tamás Dávid

0 Tovább

Tájékozódási búvárúszó Eb – Húsz érem eddig…​​​​​​​

A záró nap előtt a magyar csapat 20 éremnél tart a hazai rendezésű tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon.

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint a gyékényesi kontinensbajnokságon pénteken a paralell versenyszámot bonyolították le, ahol a felnőtteknél Balázs Péter megszerezte az újabb aranyérmet – neki ezen az Eb-n ez már a 3. A junior fiúknál taroltak a magyarok: aranyérmes lett Szász Tamás, Tamás Dávid lett a második, Katona Ádám pedig a harmadik.

Az Európa-bajnokságon a magyar csapat eddig – a felnőtteket és a juniorokat is beleszámítva – 9 aranynál, 4 ezüstnél és 7 bronznál tart.

Szombaton a csoportos versenyszámmal ér véget az Európa-bajnokság Gyékényesen. (MBSZ)

0 Tovább

Tájékozódási búvárúszó Eb – Csütörtökön is voltak magyar érmek Gyékényesen

Az M gyakorlattal folytatódott a gyékényesi tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokság! Csütörtökön a felnőtteknél Cséplő Kelen és Hatházi Katalin is ezüstérmes lett, míg a junioroknál Szász Tamás aranyat, Tamás Dávid ezüstöt és Rendes Linda bronzot szerzett – tudtuk meg a Magyar Búvár Szakszövetségtől. Pénteken a paralell versenyszám következik. Gurisatti Róbert csapatvezető elmondta, az időjárás ráijesztett az Eb-mezőnyre.

„Elég rossz idő fogadott minket, ami azért lényeges, mert a vizet rendesen felkavarja a szél, és a látótávolság ilyenkor alaposan lecsökken. Összességében ezúttal is voltak dobogós helyezések. Válogatott versenyzőink többsége kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt a kontinensbajnokságon” – mondta a szakember.

Az Európa-bajnokságon a magyar csapat eddig – a felnőtteket és a juniorokat is beleszámítva – 7 aranynál, 3 ezüstnél és 6 bronznál tart. (MBSZ)

0 Tovább

Tájékozódási búvárúszás – Három arany és egy bronz szerdán

A felnőttek versenyében Balázs Péter és Hatházi Katalin is aranyérmes lett ötbójás versenyszámban a hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

A Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) információi szerint a gyékényesi tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon a két felnőtt győzelem mellett, Szász Tamás is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára a junioroknál. Ugyanebben a korosztályban Rendes Linda bronzérmes. Katona Ádám a junioroknál nagyon közel volt a dobogóhoz, végül negyedik lett.

Gurisatti Róbert csapatvezető szerint főleg a felnőttek tudtak hibátlan teljesítménnyel győzni. „Balázs Péter és Hatházi Katalin nagyon jól teljesített, meg is lett az eredménye, de Szász Tamás is emlékezeteset alakított. Szásznak ráadásul ez volt a 10. aranyérme világversenyeken” – értékelt a szakember.

Az Európa-bajnokságon a magyar csapat eddig – a felnőtteket és a juniorokat is beleszámítva – 6 aranynál és 5 bronznál tart. (MBSZ)

0 Tovább
«
12345

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum