Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bitter élete legnagyobb lehetősége előtt áll

A híres életveszélyes versenyek magyar motoros specialistája csütörtök éjjel érkezett meg a Man szigeti TT, illetve a csapatát bemutató sajtótájékoztatóról Észak-Írországból. Bitter fogadtatása mindkét helyszínen várakozáson felüli volt.


A magyar versenyző nagyon népszerű az angol nyelvterületeken ennek megfelelően módosult az alapszerződése a Kawasaki UK által gyári támogatást élvező ír KMR csapattal. Az alapszerződés szerint az ír csapat Ryan Farquhar és Adrian Archibald többszörös TT győztesek csapattársaként először a négy híres nemzetközi versenyre NorthWest 200-ra a Manszigeti TT-re, az Ulster Gp-re és a Macau Gp-re szerződött ahol gyári kawasakival fog versenyezni.

A csapatfőnök Ryan Farquhar döntése a sajtótájékoztató után azonban megváltozott így Bitti lehetőséget kapott még 6 ír - hazánkban még kevésbé ismert - utcai versenyre, ebből kettőt Cookstown 100-at, és a Tangedree 100-at már jövő hétvégén megrendezik. A magyar versenyző népszerűségét illetve reklámértékét jól jelzi az, hogy a sajtótájékoztatók után tele volt vele a Man szigeti, és az ír sajtó vele.

0 Tovább

Meddig terhelhető egy sportoló?

Sportorvosok, edzők, terheléssel foglalkozó szakemberek cseréltek eszmét azon a konferencián, melyet a Magyar Sporttudományi Társaság és a Shiller-Diamed közösen rendezett "(Spiro)Ergometria a klinikai és a sportági gyakorlatban" címmel.



A Magyar Sport Házában tartott rendezvényen a résztvevők megismerkedhettek egy ergospirometerrel. A mobil műszer egyrészt EKG-gépet tartalmaz, másrészt spirometert, mely a vér oxigénfelvételét, az izom terhelhetőségét méri, és egy laptop segítségével azonnal fel is dolgozza az adatokat, így csökkentve a túlterheltséggel kapcsolatos kockázatokat, valamint a szív-, tüdő- és vese megbetegedések számát a sportolók körében. A műszer kerékpárral és futópaddal is használható. A gyakorlati bemutató mellett a szakterület legnevesebb előadói és a sportszakmai oldal képviselői mondták el tapasztalataikat.

A klinikai szekciót Apor Péter moderálta, megemlékezve a kezdetekről, a ’70-es évekről, amikor még pénztárgépszalagra nyomtatták ki az eredményeket. Egy perces néma felállással megemlékeztek a nemrég elhunyt Nádori Lászlóról, aki a kezdetektől fogva támogatója volt az ergometriai vizsgálatoknak.

„ Keressük a provokatív témákat, melyekben még nem alakult ki teljes egyetértés, ezen vitáknak szeretnénk teret adni – mondta a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának Dr. Tóth Miklós, a Magyar Sporttudományi Társaság elnöke. – A londoni olimpiához közeledve egyre nagyobb hangsúlyt kap a sportélettan és az orvoslás, remélem, hogy egységesebb elvek mentén tudnak a szakemberek dolgozni a saját területükön. Ennek érdekében azt szeretnénk, ha a konferenciát komoly műhelymunka követné, a részletek kidolgozása érdekében.”


Dr. Tóth Miklós

 

A szakmai konferencia második részében dr. Martos Éva aktív vezetésével a sportszakma (spiro)ergometriai vizsgálati eredményeit taglalták a szakemberek és mutatták be élőben Bernáth Tibor sportoló segítségével, hogyan zajlik egy vizsgálat, és milyen élettani mutatók adnak segítséget a felkészülésben, illetve a sportolók fizikai terhelhetőségében.  Az ergometriás terheléses vizsgálatokkal kimutatható, hogy a gyermek alkalmas-e sportolásra, a keringés működése az, amire ilyenkor figyelni kell – mondta dr. Szabó Tamás az NSI főigazgatója.

 

„- Egy ilyen konferencia minden oldalnak segítség – hangsúlyozta Dr. Szabó Tamás, a Nemzeti Sport Intézet főigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, aki előadóként vett részt a rendezvényen. – Fontos, hogy a szakma objektív adatokra támaszkodhasson a terhelhetőség tekintetében, mert így könnyebben tud beavatkozni például az edzésmunkába. Nagyon pozitív, hogy minden oldal elmondhatta a véleményét, ütközhettek az álláspontok.”



Dr. Szabó Tamás

 

(MSTT Sajtó)
Fotók:  Vörös Nándor

0 Tovább

Fantasztikus magyar szereplés az Austrian Classicon

Tizenegy egyéni aranyérmet szereztek a csepeli kick-bokszosok az Austrian Classic elnevezésű viadalon.


A felnőtt csapatverseny aranyérmesei

Az innsbrucki versenyen Török Szonja, Murvai Lívia, Szabó Dorina, Sándor Cintia, Varga László, Gömbös László, Veres Alex, Tyukodi Máté, Murvai Márton és Jároszkievicz Krisztián győzött a súlycsoportjában, ezenkívül Gömbös megnyerte az open kategóriát, azaz a Grand Championt, ahol volt még egy magyar évem: Jároszkievicz Krisztián harmadik lett.

A Halker-KiralyTeam nagyságát jelzi, hogy a 28 ország 1500 versenyzőjét felvonultató Austrian Classicon mind az öt korcsoportban magyar elsőséggel értek véget a küzdelmek.

 

Eredmények

 

Férfi Grand Champion:

Aranyérem: Gömbös László

Bronzérem: Jároszkievicz Krisztián

Női Grand Champion:

Bronzérem: Nagy Henrietta

Csapatverseny:

5 aranyérem (minden korcsoport)

Egyéni küzdelmek:

11 aranyérem (Török Szonja, Murvai Lívia, Szabó Dorina, Sándor Cintia, Varga László, Gömbös László, Veres Alex, Tyukodi Máté, Murvai Márton és Jároszkievicz Krisztián)

6 ezüstérem (Berta Viktória, Kádas Adrienn, Veres Roland, Erdei Bruno, Jakus Gábor és Veres Richárd)

4 bronzérem (Berta Rebeka, Veres Mercédesz, Fürcht Fanni és Rohonczi Jenő)

Király István VI. Danos nagymester, a Halker-KiralyTeam elnöke és vezetőedzője; Peter Kruckenhauser, a verseny főszervezője; Gömbös László, a Halker-KiralyTeam versenyzője

0 Tovább

Londoni látogatás

 

Bő egy évvel a XXX. Nyári Olimpiai Játékok előtt a Magyar Olimpiai Bizottság helyszíni látogatás keretében megtekinti a jövő nyári olimpia készülő sportlétesítményeit és kétoldalú tárgyalásokat folytat a Londoni Szervezőbizottság (LOCOG) vezetőivel.

Borkai Zsolt

 

2011. április 19-én a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai delegációja, élén Borkai Zsolt elnökkel, a 2012-es olimpia fővárosába, Londonba utazik, ahol meglátogatja a már befejezett és a készülőfélben lévő sportlétesítményeket, mint például az Olimpiai Parkot (az atlétika, úszás, vízilabda, kézilabda, kosárlabda, kerékpár, bmx és gyeplabda viadalok színhelye), az olimpiai falut, a kajak-kenu és evezős pályát, valamint a North Greenwich Arenát, amely majd a torna és a kosárlabda döntőknek ad otthont.

A munkalátogatás fő célja, hogy a MOB operatív vezetői a LOCOG vezetőivel kétoldalú tárgyalásokat folytassanak a helyszínen a magyar olimpiai csapat sikeres részvételének biztosítása érdekében.

A MOB képviselői a Hyde Parkba is ellátogatnak, ahol a nemzeti olimpiai bizottságok (tagországok) közül elsőként, megkoszorúzzák a 2005. július 07.-i londoni merénylet emlékművét.  Emlékezetes, hogy azon a napon London belvárosában merénylet történt miután előző napon Szingapúrban kihirdették, hogy az angliai főváros nyeri a 2012-es olimpiai játékok rendezési jogát.

(Magyar Olimpiai Bizottság)

Fotó: Hajdú D. András [origo]

 

0 Tovább

Táncsport – Aranyérmes lett a magyar kettős Ungváron

Magyar győzelem az Uzhgorod Openen. Az ungvári verseny nemzetközi nyílt latin kategóriájában Süttő Roland és Tombácz Anikó (Ködmön TSE) szerzett aranyérmet. Turcsány Gergely és Bendó Csilla a legjobb 24 között végzett. A Süttő-Tombácz kettős korábban még soha nem nyert IDSF-versenyen.


- Az elmúlt egy évben többször döntőztünk nemzetközi versenyeken, álltunk dobogón is, de ez az első győzelmünk, amit IDSF-versenyen értünk el. Igyekeztük kihozni magunkból a maximumot, ez sikerült. Úgy éreztük, hogy jó formában voltunk, és mindazt megmutathattuk a parketten, amin az elmúlt hetekben dolgoztunk." -  nyilatkozta Tombácz Anikó a verseny után.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum