Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Búvárúszó-vb: A rutinos versenyzőkön kívül a fiatalok között is vannak éremesélyesek

Fantasztikus formájuk megőrzésén dolgoznak a junior Európa-bajnokságon már bizonyított versenyzők, hiszen jó néhányan a felnőtt mezőnyben is megmérettetnek. Több kiválóságunk a július 30-án kezdődő uszonyos és búvárúszó-világbajnokságon (is) érmes reményekkel ugrik vízbe Hódmezővásárhelyen.

Kókai Dávid szerint a kontinensbajnokságon óriási világcsúcsot repesztő Senánszky Petra szeretné megismételni miskolci teljesítményét a 200 méteres uszonyos gyorsúszásban, ami akár a végső győzelem is lehet, de ott lesz mellette a még szintén junior Stier Lilla is, aki nem titkoltan éremért úszik majd.
„Az Eb-t megjárt fiatalokat képviseli Németh Dávid és Kosara Géza is, akik sok borsot törhetnek már a felnőtt mezőny orra alá. A felnőtteknél is célegyenesbe fordult a vb-re való felkészülés. Remek formában van Vilhelm Szilárd, a 400 és 800 méteres búvárúszás világ-, és Európa-bajnoka és világcsúcstartója. Kitűnőségünk saját bevallása szerint mindkét számában világrekord javításra készül. Mondhatjuk, hogy hazai közönség előtt szerepelhet majd a két világbajnok szegedi nagyágyú, Kanyó Dénes és Debreczeni Hajnalka, akiktől - mint a sportág korszakos egyéniségeitől - méltán várhatunk bravúros szereplést” – mondta Kókai Dávid, az uszonyosok szakbizottsági elnöke, a Debreceni Búvárklub edzője.

Az itthon évek óta egyeduralkodó sprinter hölgynek, az Európa-bajnok Székely Lillának nem lesz könnyű dolga a rendkívül erős mezőnyben, de egy sprint szám döntőjében bármi megtörténhet, a felkészülése minden esetre remekül alakult. Összességében a világklasszis, rutinos versenyzőkből és bombaformában lévő fiatalokból álló magyar válogatott erős csapattal képviselteti majd magát az előzetes nevezések alapján rendkívül kiélezett világbajnoki mezőnyben.

0 Tovább

Búvárúszó-vb előtt – Bemutatjuk az egyik legeredményesebb sportágunkat

A magyar közvélemény általában csak eredmények szintjén találkozik az uszonyos és búvárúszással. Ez az egyik olyan olimpián kívüli sikersportágunk, amelyben ott vagyunk a világ élvonalában. A sportág magába foglalja a felszíni (uszonyos) és a víz alatti (búvár) úszást, melynek versenykategóriáit Kókai Dávid, az uszonyosok szakbizottsági elnöke, a Debreceni Búvárklub edzője foglalta össze. 

 
- Ebben a sportágban négy versenykategória van. Az uszonyos vízfelszíni úszásban a versenyző a rajt és a forduló után legfeljebb 15 métert úszhat víz alatt, a táv többi részét a felszínén kell megtennie, azaz teste egy részének végig látszania kell. Ezt a versenyszámot 50, 100, 200, 400, 800 és 1500 méteres távon, valamint a váltók számára 4x100 és 4x200 méteres távon rendezik. A néhány éve bevezetett uszonyos gyorsúszás hasonló a klasszikus gyorsúszáshoz, azzal az eltéréssel, hogy a versenyzők uszonnyal ússzák az 50, 100 és 200 méteres távokat. A búvárúszásnak két kategóriája van: a légzésvisszatartással és a légzőkészülékkel végrehajtott úszás. Előbbiben a versenyzőnek végig víz alatt kell teljesítenie a távot, utóbbiban pedig – mint ahogy a nevében is benne van – búvár légzőkészüléket használnak a sportolók.
Az idén Magyarország központi szerepet játszik a sportágban. Egy hete fejeződött be Miskolcon a junior Európa-bajnokság, ahol négy arany-, öt ezüst- és egy bronzérmet szereztek a mieink, július 30-án pedig megkezdődik a felnőtt világbajnokság Hódmezővásárhelyen.



0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum