Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bizakodás és gyakorlatcsiszolgatás a tornászoknál

Jól halad az utolsó simításokkal Hidvégi Vid és Böczögő Dorina (képünkön). Tornászaink – Berki Krisztiánhoz hasonlóan – július 21-én utaznak el a londoni olimpiára, addig az előzetesen meghatározott edzéstervnek megfelelően készülnek.

A magyar olimpiai csapat egyetlen női tornásza Békéscsabán csiszolgatja az egyes gyakorlatokat. „Jó ütemben haladunk, mind a négy gyakorlattal. Amennyi munkát előzetesen elterveztünk, azt úgy néz ki, hogy el is tudjuk végezni. A lényeg, hogy Londonban a tőlem telhető legjobb gyakorlatokkal rukkoljak elő, és az összes szeren jól teljesítsek” – mondta Böczögő Dorina, aki elsősorban az összetettre koncentrál, így ugrásban, gerendán, felemáskorláton és talajon is maradandót kell alkotnia.

Hidvégi Vid Budapesten izzad az edzőteremben. „Örülök, hogy egy picit alább hagyott az időjárás, és nem kell megfulladni a melegtől. Jó formában vagyok, és bízom abban, hogy a hátralévő kis idő alatt is tökéletesíteni tudjuk a gyakorlatomat” – nyilatkozta Hidvégi.

0 Tovább

Tekesport - A magyarok közül négyen már biztosan ott lesznek a WTC zalaegerszegi állomásán

Négy magyar indulása tűnik biztosnak a zalaegerszegi World Tour Classicon. A Magyar Bowling és Tekeszövetség tájékoztatása szerint a Németországban légióskodó Hergéth Zoltán, Boanta Claudiu (Zalaegerszegi TK), valamint a WTC első állomásának két döntőse, Kiss Norbert és Nemes Attila lesz ott magyar színekben az új pénzdíjas sorozat második állomásán szeptember 1-én.

„Természetesen lesz még lehetőség a magyaroknak arra, hogy kvalifikálják magukat a versenyre. Egy négy versenynapos előselejtezőn harcolhatják ki az indulási jogot, amelyet Zalaegerszegen rendezünk meg augusztus 10-én, 11-én és 12-én, valamint 20-án. Az előselejtezőből 10 játékos kap WTC-s kvótát” – mondta Dávid Veronika, a magyar szövetség főtitkára.

A World Tour Classic azzal a céllal indult, hogy népszerűsítse a tekesportot. Idén először bonyolítják le a pénzdíjas versenyt három helyszínnel. A horvátországi Varasd volt az első állomás, a Kiss Norbert aranyérmet, Nemes Attila pedig ezüstérmet szerzett. Szeptember 1-én lesz a zalaegerszegi verseny, míg december 15-én rendezik meg az idei harmadik viadalt, amelynek az ausztriai Ritzing ad otthont.

0 Tovább

Berki: A legapróbb hibalehetőségeket is végigbeszéljük

A fog-, és vállfájás már a múlté, a lólengés kétszeres világbajnoka maximálisan hisz az elvégzett munkában. Berki Krisztián a tornász különítmény tagjaként július 21-én repül Londonba, addig még – ugyanúgy, ahogy eddig – komoly, precíz munkát végez edzőjével, Kovács Istvánnal.

„Az edzéseimnek vannak olyan fázisai, amikor csak teljes gyakorlatotokat végzek egymás után, ezekre százalékos értékelést kapok az edzőmtől, de gyakorlatrészleteket is tökéletesítjük folyamatosan” – árulta el Berki Krisztián.„Egyetlen ’halvány’ hibát sem hagy szó nélkül az edzőm. A legapróbb hibalehetőségeket is végigbeszéljük. Igyekszünk minden lehetséges körülményre felkészülni” – tette hozzá a világbajnok.

Kovács István szerint minden az előre megírt kotta szerint zajlik. „Olimpikonjaink kiegyensúlyozottak, és teljes erőbedobással edzenek. A kánikulában kaptunk ventilátorokat, amelyek sokat segítettek abban, hogy a rekkenő hőség miatt ne kelljen edzést kihagynunk. Jó, hogy már fellélegezhetünk” – mondta a világbajnok edzője. (fotó: http://ferfitorna.hu)

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum