Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rakaczkinak gyűjtöttek - A Münchenben védő fiatal magyar kapus fizette a legtöbbet a PMFC mezéért

Az 1860 München utánpótláscsapatának kapusa vette meg a dedikált PMFC mezt. A pécsi labdarúgócsapat azért licitáltatott a játékosok által aláírt mezre, mert ezzel szerettek volna hozzájárulni Rakaczki Bence gyógykezeléséhez.

 

Az Együtt A Leukémiás Gyerekekért Alapítvány támogatásával lebonyolított aukción végül 25 ezer forintért kelt el a mez, amelyet Székely György, az 1860 München U19-es kapusa vitt el. Székely nem tartja meg a relikviát, hanem elküldi Rakaczki Bencének – derült ki a fiatal kapus dr. Elbert Gábor cégvezetőhöz eljuttatott leveléből.

 

A diósgyőriek hálóőre leukémiában szenved. Mióta kiderült, hogy beteg, azóta több labdarúgócsapat igyekszik segíteni, ehhez az összefogáshoz csatlakozott most a PMFC-MATIAS is.

0 Tovább

A szegedi delfinember is kijutott a Világjátékokra!

Kanyó Dénes indulási jogot szerzett a 2013-as Világjátékokra. A szegedi válogatott versenyzővel így teljessé vált a magyar uszonyos úszók csapata, amely ott lehet a Caliban megrendezendő nem olimpiai sportágak világversenyén. Ebben a sportágban korábban Székely Lilla, és a női váltó szerzett Világjátékok-kvalifikációt.

Kanyó Dénes jövőre harmadszor vehet részt Világjátékokon. Korábban Lahtiban (1997) és Kaohsiungban (2009) indult, és mindkét alkalommal éremmel tért haza. „Most, hogy az Ázsia Bajnokság lezárult, véglegesítették a kvótákat, és legnagyobb örömömre 200 méter mellett 400-on is kvalifikáltam magam” – kezdte Kanyó, aki a lignanói Európa-bajnokságon úszott időkkel érdemelte ki az indulási jogot.

„A múlt heti kecskeméti Mikulás Kupával hivatalosan erre az évre lezárult a versenyszezon. Természetesen jön egy kis pihenő, de az ünnepek környékén elkezdem az alapozást” – mondta Kanyó, aki a hódmezővásárhelyi világbajnokság után már a Világjátékok-távokra gyúrt, azaz a búvárszámokról a felszíni távokra helyezte a hangsúlyt.

A szövetség számára az volt a cél, hogy az egyéni számokon kívül a váltó is a legjobbak között legyen. A lignanói Eb-bronzérmes váltó kvalifikációja azt jelenti, hogy a váltó tagjai egyéni versenyszámban is indulási jogot nyertek. Így egyből 5 versenyzőnk jutott ki Caliba, ami igen nagy örömet okoz nekünk. Bízom benne, hogy a jövő évben minden támogatást meg tudunk adni sportolóinknak, hogy a lehető legjobb formájukban indulhassanak el a sportág legjelentősebb megmérettetésén” – mondta Miklós Adrienn, a Magyar Búvár Szakszövetség főtitkára.

A Caliban megrendezendő Világjátékokra az öt uszonyos úszón kívül (jelen állás szerint) ritmikus gimnasztikában, maratoni kajak-kenuban és erőemelésben lesz magyar versenyző.

0 Tovább

Tekesport – Negyeddöntős a Szeged a Bajnokok Ligájában!

Egy magyar csapat folytathatja a küzdelmeket jövőre a BL-ben. A zalaiak nem tudtak fordítani, míg a szegediek második meccsüket is megnyerték a nyolcaddöntős párharcban.

Továbbjutott a Szegedi TE a Bajnokok Ligájában. A nyolcaddöntő visszavágóján a Tisza-partiak a francia Strasbourg otthonában is nyertek, így kettős győzelemmel léptek tovább. A Szeged a 7-1-es hazai siker után, Kiss Norbert vezérletével, Franciaországban is 7-1-re ütötte ki ellenfelét. A világbajnok – aki pár nappal ezelőtt átvehette itthon az Év Játékosának járó díjat – 640 fával a meccs legjobbja lett. A magyar csapat a horvát KK Zapresic együttesével negyeddöntőzik januárban.

Nem sikerült a Zalaegerszegnek. A másik BL-résztvevő magyar csapat az itthoni 5:3-as vereség után Németországban is 5:3-ra kikapott a Bamberg együttesétől, így kettős vereséggel kiesett.  Ennek a találkozónak Kiss Tamás volt a legeredményesebb játékosa 641 fával.

0 Tovább

Ejtőernyős és műrepülős fotók Dubaiból

Magyar sikerek az ejtőernyősök világbajnokságán Dubaiban. A célbaugrók kategóriájában az Orsy László, Réczi Attila, Asztalos István, Kollár Gábor és Varga Tamás alkotta magyar válogatott bronzérmes lett. A világbajnoki címet a szlovénok szerezték meg az oroszok előtt.

Az egyéni versenyben Varga Tamás a negyedik helyen végzett. „Egy ilyen mezőnyben óriási eredménynek számít az éremszerzés. Az arabok hatalmas fesztivált rendeztek. Tizenöt ejtőernyős szakágban avattak világbajnokot. Büszke vagyok a magyar csapatra”- mondta a Világjátékok-győztes Asztalos István. A magyar világklasszis a 2005-ös duisburgi játékokon lett aranyérmes. A 2009-es kaohsiungi nem olimpiai sportágak világversenyén is indult, akkor ötödik lett.

A Dubaiban megrendezett világbajnokságon egy másik „levegős” sportág jeles magyar képviselője is szerepet kapott. A műrepülő Európa-bajnok Veres Zoltán a vb záróünnepségén repült egy rendhagyó bemutatót. „Ezúttal együtt repültem a helyiek nemzeti kötelékével. Az Egyesült Arab Emírségekben nagyon szeretik a repülést, és azokat a sportágakat, amelyek a repüléshez kötődnek, ez meglátszott az ejtőernyős-világbajnokságon is” – tette hozzá Veres Zoltán.

0 Tovább

Évértékelő a szabadidősportosoknál

A Magyar Sport Házában értékelte az idei esztendő történéseit és elemezte a várható folyamatokat és azok hatásait a Magyar Szabadidősport Szövetség közgyűlése. Megállapította, hogy a sportigazgatásban történtek kedvező, jövőbe mutató változások, de a lakosság rendszeres sportolásához szükséges feltételek 2012-ben összességében romlottak. A tendencia megfordítása egyúttal kijelölte a jövő évi feladatokat is.

A fórum jóváhagyta a 2013. évi szövetségi költségvetést.

Elismerések a szabadidősportban

A Magyar Szabadidősport Szövetség évről-évre, a „mindenki sportja” területén tevékenykedő önkéntesek, sportszervezők és sportvezetők legkiemelkedőbbjeinek elismerésével motiválja a szektorban dolgozókat.

A szabadidősport területén végzett kiemelkedő munkájukért, állhatatos szervezési- és népszerűsítési törekvéseik elismeréseként, a Magyar Szabadidősport Szövetség Elnöksége idén

dr. Kecsmárik Lászlónénak

a Jász-Nagykun-Szolnok megyei és Szolnok Városi Szabadidősport Szövetség tagjának, és

Pántos Jánosnak,

Horvátzsidány sportélete vezetőjének munkásságát ismerte el a Lakosság Sportjáért emlékplakettet adományozásával.

A testület a jövő évi feladatok ismeretében módosította a Magyar Szabadidősport Szövetség alapszabályát. A hazai szabadidősport élet meghatározó szervezete a jövőben olyan belső szervezet átalakítást tervez, amellyel lehetővé válik, hogy minden, a szabadidősportért felelősséget érző szervezet tagként vehessen részt a magyar lakosság egészséges életmódjának alakításában.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum