Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tovább épül a jövő csapata Pécsett – Márkvárt 2015-ig leszerződött

A 18 éves középpályás élete első profi szerződését írta alá a PMFC-MATIAS labdarúgócsapatánál. Márkvárt Dávid 1994. szeptember 20-án született Szekszárdon, pályafutását a tolnai megyeszékhelyen kezdte, majd 2008-ban szerződött a Mecsekaljára. Először az U16-os csapatban játszott, majd végigjárva a korosztályos együtteseket, idén bemutatkozhatott második vonalban. A felnőttek között első alkalommal az október 10-i Vasas elleni Ligakupa találkozón szerepelt. A Fáy utcában rendezett mérkőzés 55. percében lépett pályára, míg a pécsi visszavágón közel fél órát kapott. Az őszi szezonzáró mérkőzésen, az MVM-Paks elleni Ligakupa mérkőzésen - igaz csak a 87. percben állt be Miroslav Grumic helyére - nagyon közel állt első felnőttek közötti góljához.

„Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy megkapjam életem első profi szerződését. Sokat köszönhetek Kulcsár Árpádnak, Turi Zsoltnak és Fekete Tivadarnak is. Remélem, hogy minél hamarabb lesz lehetőségem pályára lépni a nagycsapatban bajnoki mérkőzésen is. Úgy gondolom, hogy ezek után még keményebben kell majd küzdenem, de szerintem ez nem fog problémát jelenteni! Úgy érzem, hogy ez a szerződés a legszebb karácsonyi ajándék, amit kaphattam” – mondta boldogan Mákvárt Dávid.

Matyi Dezső, a PMFC-MATIAS tulajdonosa:

„Nem csak nekem, hanem reményeim szerint valamennyi pécsi szurkolónak nagy öröm, hogy Nagy Dominik, Ivancsics Alex és Gajág Gergő után egy újabb saját nevelésű fiatal jutott el odáig, hogy teljesítményével kiérdemelje a PMFC profi szerződését! Ez komoly rangot jelent a klubnál. Legyen sok örömünk Dávidban Pécsett! Neki pedig legyen része sok sikerben piros-feketében!”

 

0 Tovább

Erdei Zsolté a nyitógurítás a világbajnokok versenyén

Második alkalommal rendezik meg a tekézőknél a Világbajnokok Versenyét. Az esemény egyfajta gála, amellyel a szervezők népszerűsíteni szeretnék a sportágat.

Tekében Magyarország világbajnokok tucatjait tudja felvonultatni, így roppant színvonalas versenyek várhatók december 22-én, a BKV tekecsarnokában. A Viktória Teke Egyesület és a Magyar Tekeszövetség úgy döntött, hogy a múlt és a jelen vb-aranyérmesei mellé egy másik sportág jeles világbajnokát, a profi ökölvívó Erdei Zsoltot is meghívják a szombaton délelőtt 10-kor kezdődő eseményre, és felkérik, hogy ő nyissa meg a világbajnokok csatáját.

„Volt korábban egy jótékonysági verseny, ahol megismerkedtem a tekével. Tudom, hogy Magyarország bővelkedik világbajnokokban - ebben a sportágban is. Örömmel veszek részt a nyitóceremónián, és ha minden igaz, akkor az enyém lesz az első gurítás” – mondta Erdei. 

(Fotó: Digi Sport)

0 Tovább

PMFC: Gajág aláírta első profi szerződését

Gajág Gergő 2007 óta játszik a Pécsi MFC-ben. A szurkolók azonban az október 10-i Vasas elleni Ligakupa találkozó után ismerhették meg a nevét - csereként állt be a 34. percben. Hazai környezetben a két héttel későbbi baranyai visszavágón debütált, ahol végig a pályán volt. A nemsokára 19 éves futballista 2015. június 30-ig írt alá a PMFC-MATIAS-hoz.

Gergő 1994. január 2-án született, pályafutását szülővárosában, Szigetváron kezdte, majd 2007-ben igazolt Pécsre. Az U15-ös, majd U17-es és U18-as csapatnál bizonyított belső védő, végül U19-eseknél meghatározó játékossá vált. Az idén mutatott teljesítményével bebizonyította, hogy megérett a profi szerződésre.

 „U15-ben kerültem a PMFC-hez, mindenképpen kemény munkával és nagyon sok segítséggel jutottam el idáig. Több edzőm is volt, ahogy lépkedtem fel a korosztályokban. Itt említeném meg Kósa Sándort, Kovács Zoltánt, és Turi Zsoltot. Mindenkinél nagyon jó munkát végezhettem és mindenhol megpróbáltam a maximumot nyújtani. Új kihívás lesz ez nekem, de szeretem a kihívásokat. Remélem ezzel is minél előbb megbirkózom. Szeretnék mihamarabb bemutatkozni a nagy csapatban, de egy középső védőnek csereként elég nehéz a pályára lépés. Ezért az a célom, hogy minél előbb beküzdjem magam a kezdőcsapatba, hogy alapemberré váljak”- mondta a szerződés aláírása után Gajág.

0 Tovább

Táncos kvóta a Világjátékokra

László Csaba triplázni fog jövőre. A magyar táncsport meghatározó alakja Páli Viktóriával kvótát szerzett a 2013-as Világjátékokra. A standardtáncok kategóriájában induló páros 2011-ben állt össze, azóta több nagy nemzetközi versenyen bizonyítottak. Legnagyobb sikerüket idén ősszel könyvelhették el, miután a hongkongi Világkupán ezüstérmesek lettek.

László Csaba jövőre harmadszor vesz részt Világjátékokon. A szentesiek táncosa 2005-ben Szövi Szilviával lépett parkettre Duisburgban, 2009-ben pedig Mikes Annával versenyzett Kaohsiungban. „Felemelő, és egyben megtisztelő érzés, hogy harmadszor is csapattag lehetek. Madridban kezdjük a szezont, már januárban. Azon dolgozunk, hogy a lehető legjobb formába kerüljünk a Világjátékokra. Kíváncsi vagyok, hogy a dél-amerikaiak milyen versenyt rendeznek. Az előző két játékokon magasra került a léc. Duisburgban is, de különösen Tajvanon fantasztikus táncsportos rendezvények voltak. Kaohsiungban több, mint 10 ezren tapsoltak a latin és standard versenyeken” – mondta László Csaba.

Domokos István szerint nem volt kérdés, hogy ki kapja az egyetlen Magyarországnak szánt Világjátékok-kvótát a sportágban. „A páros jelenleg a legmagasabban jegyzett magyar duó. A világranglistán a 23. helyen vannak, magyar bajnokok és több nemzetközi viadalon értek el kimagasló eredményeket” – nyilatkozta a hazai szövetség főtitkára.

A szentesi Szilvert erősítő László-Páli kettős csapattaggá válásával szépen színesedik a paletta az alakuló magyar küldöttségben. Az eddigi információk szerint ugyanis ritmikus gimnasztikában, erőemelésben, maratoni kajak-kenuban és búvárúszásban lesz magyar induló a jövő július 25-én kezdődő Világjátékokon.

 Fotó: Szilver TSE

 

0 Tovább

Érmeket hoztak a rokisok

Magyar rock and rollos sikerek Belgiumban! A lommeli Világkupán Bánhidi Dániel és Révész Panni (Rock&MagicSe) ezüstérmes lett a felnőtt B-kategóriában.

Ugyanitt Pető Gábor és Gölöncsér Adrienn (4MSe.) hatodikként zárt. Junior korosztályban Deli Alex és Varga Alexandra (Rock&MagicSe) 2., míg Krivenkó Krisztián és Mészáros Nikolett (FortunaTse-4MSe) a 3. lett.

Ebben a mezőnyben volt még egy magyar döntős: a Jurecska Bálint-Kispál Luca duó (Fortuna Tse) 4. lett.

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum