Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kendó - Veszélyben a magyarok Eb-részvétele

Anyagi okokból elképzelhető, hogy nem tud részt venni a berlini Európa-bajnokságon a magyar válogatott. Bő két hét van arra, hogy a legutóbbi kontinenstornán két-két aranyat és bronzot, valamint egy ezüstöt szerzett csapat összeszedje a szükséges pénzösszeget.

Áprilisban Berlinben rendezik a kendó Európa-bajnokságot, melyen a magyarok cím védőként indulhatnának, hiszen két évvel ezelőtt a férficsapat aranyérmes lett, egyéniben a győrzámolyi Szigetközi JKK versenyzője, Dubi Sándor első, klubtársa, Babos Gábor harma dik lett, Dubi Attila – Sándor testvére – a legjobb küzdőnek járó díjat kapta meg.

A hölgyek sem sokkal ma radtak el a fiúktól, hiszen a csapat második, Bővíz Marina pedig harmadik lett. Az már csak a ráadás, hogy a férfiválogatott tavaly a világ bajnokságon sporttörténelmi sikert elérve állhatott a dobogó legalsó fokára.

Hogy most mégis veszélyben az EB-szereplés, az nem formahanyatlásra vagy más szakmai okokra vezethető vissza, hanem a „piszkos" anyagiakra. Jelen helyzetben ugyanis több mint egymillió forint hiányzik ahhoz, hogy a szűk keret – hat férfi-, öt női versenyző és két edző – kiutazhasson, s a korábbi eredményekhez méltó módon küzdhessen Németországban.

Dubi Sándor, aki most is jó eséllyel pályázhat egyéniben is
egy jó helyezésre, utolsó segély kiáltásként fordult lapunkhoz:

„Tudni kell, hogy eddig is kellett pénzt áldoznunk azért, hogy versenyezhessünk, ám a német szervezők olyannyira megemelték a nevezési díjakat, hogy ezt a magyar szövetséggel közösen sem tudjuk vállalni. Eddig száz euró volt az EB-re személyenként az összeg, ám most két száznyolcvanat, azaz majdnem a háromszorosát kellene kifizetnünk. Ehhez jön még hozzá az utazás, a szállás és az étkezés, mely a lehető legátlagosabb szinten is még egyszer akkora összeg. Összesen mintegy két millió-kétszázezer forintról van szó, melynek felét tudná a hazai szövetség állni, a másikat nekünk kellene összeszedni. Az idő rövid, mert február közepéig ki kell fizetni a nevezési díjat. Nagyjából ennek a hónapnak a végén látnunk kell, van-e reális esély az indulásra, vagyis alig két hetünk maradt támogatókat találni."

Hogy nem egyedi problémá ról van szó, azt mutatja, hogy hat ország – Spanyolország, Portugália, Macedónia, Csehország, Szlovákia és Málta – már jelezte, ezt a kontinenstornát kihagyja, s kérdéses a románok részvétele.

„Lehet azt mondani, hogy nem ők a sportág krémje, de valahol komolytalanná válik egy Európa-bajnokság, ha a nemzetek sorra lépnek vissza. Megmondom őszintén, furcsálljuk, hogy az európai szövetség sem tesz semmit, pedig már korábban lehetett arról hallani, hogy mire készülnek a német szervezők. Először nem is hittük el, csak rémhírnek gondoltuk, sajnos ebből a múlt hétvégén valóság lett. Pedig több ország is összefogott, hogy jobb belátásra bírja a né meteket, ezek szerint mindhiába" – tette hozzá Dubi Sándor, aki nagyon szomorúan venné tudomásul, ha esélyük sem lenne a címvédésre.

„Nem elsősorban magunk miatt lennék csalódott, mert ez legfőképpen a fiatalokról, a közvetlen utánpótlásról szól, akik becsületesen dolgoznak az edzéseken, s igazán megér demelnék az EB-részvételt, de erre jelen állás szerint minimális esélyük van" – mondta vé gezetül Dubi Sándor, aki a sandordubi@gmail.com e-mail címen várja az esetleges támogatók jelentkezését.

Forrás: kisalfold.hu

Fotó: Szegőfi Ákos

0 Tovább

Az íjászoknak is van egy kvótájuk

Íjászatban is lesz magyar induló Kolumbiában! A Magyar Íjász Szövetség tájékoztatása szerint csupasz íj kategóriában (barebow) Kakas István szerzett kvótát Magyarországnak. Kakas 12. lett a franciaországi Val d'Isère-ben megrendezett világbajnokságon, ezzel harcolta ki az indulási jogot. Olimpiai kategóriában (reflex íj) Magyarországnak egy tartalék helye van: Gajdos Csaba 17. vb-helyével érdemelte ezt ki. A reflexes mezőnyben csak akkor indulhat magyar versenyző, ha a kvalifikáltak közül valaki visszalép.

Takács László, a Magyar Íjász Szövetség főtitkára a Nem Olimpiai Sportágak Sajtószolgálatának elmondta, hogy később döntenek arról, hogy ki kapja meg a Világjátékok-kvótát. „Várhatóan április környékén születik döntés a magyar induló személyéről, mindenesetre büszkék vagyunk arra, hogy 2005 és 2009 után ismét lesz magyar íjász a Világjátékokon” – mondta Takács.

Az íjászaton kívül erőemelésben, ritmikus gimnasztikában, táncsportban és maratoni kajak-kenuban és búvárúszásban szereztek indulási jogot a magyarok a július 25-én kezdődő Világjátékokra, amelyet Kolumbia harmadik legnagyobb városában, Caliban rendeznek meg.

0 Tovább

A csapatfőnök nyitja meg az idényt

Alig ért véget a 2012-es rallyszezon, de a hétvégén már újra a rajtvonalon láthatjuk a Maricsek Racing Team versenyzőit. A csapat Mitsubishi Lancer Evo VI-osa január 19-20.-án külföldön, a meghívásos Covasna Winter Rallyn próbál majd szerencsét, Romániában. A pilóta szerepébe ismét a csapatfőnök, Maricsek Miklós lép elő, aki a múlt szeptemberi III. Peugeot PM Vác Rallyn bebizonyította, hogy még mindig ott a helye az élmezőnyben – szülővárosában ugyanis az abszolút 7. pozícióban zárta a viadalt. Segítőjével, Csáki Richarddal most sem tennék alább a lécet: az első ötben szeretnének végezni az izgalmasnak ígérkező, havas futamon.

Maricsek Miklós: Már novemberben megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szívesen részt vennék a kovásznai havas futamon. Videókat már láttam a korábbi versenyekről, valamint néhány évvel ezelőtt én is részt vettem egy hasonló rendezvényen Csehországban, s nagyon megfogott az a környezet. Igazi élmény volt havas pályán, szöges gumikkal versenyezni.

Mivel egyben van a Mitsubishi, és még van időnk az itthoni bajnokság kezdetéig, ezért úgy döntöttünk, hogy ilyen extrém körülmények között is kipróbálnánk magunkat. Szép emlékeink vannak Romániából, ugyanis tavaly mi is hozzájárultunk Danny Ungur román bajnoki címéhez. Sajnos nálunk igen ritkán adatik meg a lehetőség, hogy igazi télies körülmények között tegyük próbára az utcai illetve a versenyautóinkat, ezért izgatottan várom, hogy hóban autózhassak. Egyáltalán nem megterhelő a havas versenyzés – a szöges gumikkal gyakorlatilag úgy megyünk, mintha egy murvás futamot teljesítenénk. Péntek reggel utazunk el, szombaton pedig már a pályabejárással, az adminisztratív és a gépátvétellel folytatódik a programunk. Vasárnap 9 szakasz vár ránk, mintegy 100 versenykilométeren, s külön érdekesség, hogy az utolsó gyorsaságit már sötétben kell majd teljesítenünk.

Már alig várjuk, hogy újra felsorakozhassunk a rajtvonalhoz, hiszen 2012-ben egyedül a Vác Rallyera neveztünk be. Úgy érzem, meg is érdemeljük, hogy egy kicsit mi is autózhassunk, hiszen rengeteget dolgoztunk az elmúlt évben azért, hogy csapatunk tagjai sikeresen szerepelhessenek. Nem fogjuk azonban félvállról venni ezt a futamot – a nevezési listát nézve reális esélyünk lehet arra is, hogy az abszolút értékelés első 5 helyezettje között végezzünk. A kocsi igazán megbízható és kiváló szakmai kezek között van, én pedig maximálisan fel vagyok töltődve. 

Horváth Judit (Maricsek Racing Team)

0 Tovább

Világjátékok 2013: A jó sorozatnak folytatódnia kell

A magyarok arra készülnek, hogy ne szakadjon meg a jó sorozat a Világjátékokon – hangzott el a Gazdasági Rádió SamsungSport című műsorában. A rádióban dél-amerikai hetet tartanak, ahol terítékre került a Kolumbiában megrendezendő nem olimpiai sportágak világversenye is, így Baumstark Tibor és Érczfalvi András vendége dr. Leyrer Richárd, a Magyar Olimpiai Bizottság egyik alelnöke volt.

A sportvezető kifejtette, hogy a nem olimpiai sportágak négy évente megrendezendő világversenye az érintett sportolók számára a legfontosabb megmérettetésnek számít. „A Világjátékokon indulóknak hatalmas megtiszteltetés, hogy képviselhetik Magyarországot. Szépen alakul a Caliba kiutazó magyar csapat, és biztos vagyok abban, hogy akik már rendelkeznek kvótával, kettőzött erővel készülnek a kolumbiai játékokra” – mondta Leyrer, aki hozzátette, hogy remélhetőleg nem szakad meg a 2005-ben kezdődött jó sorozat.

Az elmúlt két Világjátékokon a magyar csapat szerzett egy-egy aranyérmet, emellett számos ezüst- és bronzérmet gyűjtöttek be legjobbjaink. 2005-ben, a duisburgi játékokon Asztalos István ejtőernyős, 2009-ben a tajvani Világjátékokon pedig a karatés S. Kovács Ádám lett aranyérmes. Most is több éremesélyes sportágban van már kvótánk, elég ha csak a maratoni kajak-kenura, vagy a búvárúszókra gondolunk” – mondta a MOB-alelnök.

A július 25-én kezdődő Világjátékokra eddig erőemelésben, ritmikus gimnasztikában, táncsportban, búvárúszásban és maratoni kajak-kenuban szereztek indulási jogot a magyarok.

0 Tovább

A Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség budapesti tanácskozása

Budapesten tartotta a Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (ISCA) a „jó kormányzás a szabadidősport terén” elnevezésű, a sport szervezésével, szervezetirányítással, a források és támogatások felhasználásával foglalkozó munkaprogramjának nemzetközi tanácskozását.

A tanácskozást dr. Radák Zsolt a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi kar (TF) dékánja valamint Szekeres Pál az Emberi Erőforrások Minisztériuma helyettes államtitkára nyitották meg.

A budapesti több napos munkában hazánk képviseletében felkért előadóként részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, Monspart Sarolta, és a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára Salga Péter, továbbá résztvevőként két munkatársa: Horváth Rita és Kutenics Judit.

A budapesti szervezést a TF részéről dr. Farkas Judit koordinálta.

A munkaprogram teljes körű programjában hazánkat Vass Henriett a MOB szabadidősport koordinátora képviselte, aki tapasztalatait ekként foglalta össze:

A három alkalommal megrendezett tréning sok tapasztalatot, új gondolatot, különböző szervezetek gyakorlatát sorakoztatta fel. Segített a szervezetek vezetőivel felvenni a kapcsolatot és a további együttműködés alapjait megteremteni.”

„Meglepetéssel olvastam a tanácskozás egyik főüzenetét: a „jó kormányzás” az alulról építkező sportszervezetekben, de a 3 napos program során egyre érdekesebb, izgalmasabb, érthetőbb és tanulságokat adó téma lett, mondta Monspart Sarolta. A „jó kormányzás”, tartalmi helyessége révén, fontos lenne Nálunk is, de a társadalmi változás lassú folyamat, s a volt „szovjet régióban” így Magyarországon is, a politika ma is még túlzottan rátelepszik a társadalmi életre. Kicsit ki is sajátítja, amint korábban is, nem hogy teret teremtene, segítené a civil szektor fejlődését. Látható a sportban is, hiszen egyetlen sportszervezetbe központosították a civil sportélet irányítását, forrásait.

Itthon, ma még nem jelentős „tömegek” tudnak csak saját pénzből sportolni, a legtöbbjüknél még a belső, egyéni „kényszer” sincs meg a rendszeres sportolás életmódba iktatásához. A lakosság 10 %-a azaz kb. egy millió ember sportol kellő mennyiségben. Közülük közel 300.000 igazolt sportoló, amelynek nagyobb fele labdarúgó. A lakosság fele, a nők pedig alig képviseltetik magukat e-számban. A fennmaradó 700.000 magyar ember leginkább teniszezik, táncol, fut, kerékpározik, fitneszterembe jár, valamelyik harcművészet képviselője, gyalogol, Nordic Walking gyalogol, télen síel. Saját pénzen, általában minimális állami támogatás nélkül!

Segítség szükséges, a jó kormányzásra nagyon nagy lenne az igény itthon is, mint az EU sok más országában, ahogy az előadásokból is hallottuk: például Spanyolországban, Angliában, Írországban és Németországban. A „jó kormányzás” az anyagi támogatás mellett mindenhol biztosítja az átláthatóságot az alulról építkező sportszervezetek számára, a vezetői potenciálfejlesztést, mindezt természetesen utókövetéssel, ellenőrzéssel.

A tanultak alapján kellene:

-        sok-sok lakossági igény az alulról jövő sportszervezetek létrehozására,

-        az állam segítsége is - ma még – a kialakításhoz és működéshez, 

-        majd az átláthatóság biztosítása a jó – helyi, járási, megyei, országos - sportvezetés segítségével,

-        s végül a sportszervezetek, a sportolók létszámának növekedése országosan.” fejezte be Monspart Sarolta

Az uniós pénzből támogatott rendezvényen jelen volt Mogens Kirkeby, az ISCA elnöke is, akivel a Magyar Szabadidősport Szövetség vezetői tárgyaltak a hazai szabadidősport helyzetéről, és a további együttműködésről.

Salga Péter

0 Tovább

Itthon cirkuszol a kosárlegenda

Németh Ágnes ismét hazai közönség előtt lép fel. A 367-szeres kosárlabdázó, miután befejezte sportpályafutását, és a parkettet cirkuszi porondra cserélte, férjével, Dittmár Rolanddal világszerte nagy tekintélynek örvend. Az elismert artista házaspár Franciaországból érkezett a budapesti Fővárosi Nagycirkuszba. Németh Ági 201 centiméter magas (műsorszámuk az alacsony férje és a közte lévő magasságkülönbségre épül), játékosként 1985-ben Európa legjobb női kosarasának választották, négyszer nyert Eb-bronzérmet.

Dittmár Roland és Németh Ágnes

A Fővárosi Nagycirkusz első nemzeti cirkuszévadának nyitánya, a Magyar Cirkuszcsillagok című műsor január 12-től látható a legendás ligeti porondon. A műsor, a cirkusz minden szépsége mellett, napjaink legkiválóbb magyar artistáit is bemutatja, így kapott meghívást a Dittmár-Németh duó is. Amellett, hogy a program szórakoztató és látványos, felvonultatja a leggyönyörűbb cirkuszi állatokat és átélhetővé teszi az attrakciók semmivel össze nem hasonlítható feszültségét is – derült ki a budapesti sajtótájékoztatón.

Az elmúlt év cirkusztörténeti elismeréseként a Fővárosi Nagycirkusz - a Magyar Állami Operaházhoz és a Nemzeti Színházhoz hasonlóan – nemzeti előadó-művészeti szervezetté vált. Ez azt jelenti, hogy a Magyarországon közel 200 éves hagyományokra visszatekintő cirkuszi műfaj elfoglalta méltó helyét a művészeti szférában.  A cirkuszművészet elismertetésében a MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ezzel nemzetközileg is figyelemre méltó eredményt ért el.

 

A Magyar Cirkuszcsillagok Műsorszámai

Magasiskola – Nyitókép

Egy új produkció: a zenére táncoló holland fríz lovak és a Fővárosi Nagycirkusz tánckarának közös száma.

 

Eötvös Loránd & partnere – zsonglőr duó

Régi ismerősök, egy igazi cirkuszdinasztia képviselői a manézsban. Eötvös Loránd és felesége virtuóz zsonglőrök. Csupán azt nehéz eldönteni, hogy melyik a nagyobb bravúr: könnyed mozdulatokkal levegőben tartani a buzogányokat vagy a közönségnek megszámolni azokat.

 

Egzotikus állatszám – elefánt és tevék

Tevék, szürkemarhák és egy igazi sztár, Szandra, az elefánt, aki Roger Moore partnere volt az egyik James Bond-filmben. Most azonban nem a legendás színészre, hanem a jövő nagy magyar cirkuszcsillagára, ifjabb Richter Józsefre kell figyelnie.

 

Dittmár Roland & Németh Ágnes – komikus duó

A világszerte nagy tekintélynek örvendő Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon is díjazott komikus duó ezúttal Franciaországból érkezik a magyar porondra, hogy bebizonyítsa: nem a méret a lényeg! Lenyűgöző műsorukat nagy kanál humorral fűszerezik. Sok nevetést, vidámságot ígér az elismert artista házaspár műsora.

 

Elastic-Fantastic-Bombastic – bungee jumping

A négy fiú a kupolába szerelt trapézok között szinkronban röpködve mutatja meg, milyen is a bungee-jumping. A produkciót kolléganőjük teszi még látványosabbá, aki a négyzet közepén lévő tissue-n végez akrobatikus gyakorlatokat.

 

Freiheit – lovak szabadidomítása

A cirkuszművészet egyik legnagyobb erénye, hogy gyönyörűen képes bemutatni ember és állat együttműködését, harmóniáját. Ez a szám nemes paripák látványának és az idomár magabiztosságának emlékezetes ötvözete. A holland frízek és arab telivérek szabadidomítása. Csodás látványt varázsol elénk a hátasok közös, összehangolt munkája, szinkron-mozgása és megtudhatjuk mit is jelent a „fonás” technika.

 

The Arc (Simet László & Simet Olga & Bakk Diana) – óriás szemafor  

Simet László, napjaink egyik legnagyobb magyar cirkuszcsillaga bámulatosan sokoldalú. Egyszer a Nyugati pályaudvarnál lélegzetállító magasságban, dróton egyensúlyozva lépked át a Nagykörút nyüzsgő forgalma felett, máskor tévénézők milliárdjai nézik elhűlve az olimpiai záróünnepségen Londonban. Most azonban ezt a magasságot is kevésnek találva, kilép a világűrbe és partnernőivel szkafanderbe öltözve lépked a csillagok között.  

 

Postakocsi – lovas-szám

Egy nemzeti cirkuszgála elképzelhetetlen a világszerte ismert és csodált lovas tradíciók bemutatása nélkül. Ez a szám egyszerre idézi fel a huszárok színpompás világát és virtuóz lovas tudásának, attrakcióinak hangulatát. A lóháton állva, kantárszárral egyben tartott ménes látványa megunhatatlan.

Cigánytábor – zsonglőrök, tűznyelők, táncosok

Vándor vurstli, táncos lányok, vidám kavalkád, késdobáló produkció, zene, zsonglőrök – most mindenki átérezheti, milyen egy klasszikus cigánytábor hangulata.

 

Komikus gumiasztal

Ez a humoros, akrobatikus elemekkel fűszerezett szám már meghódította Európa nagy cirkuszait. A Fővárosi Nagycirkusz közönsége most megcsodálhatja a látvány és a komédia tökéletes egyvelegét.

 

Golden Power – erőemelők

Biztosak lehetünk benne, hogy a 2004-es Monte Carlo-i Nemzetközi Cirkuszfesztivál Bronz Bohóc-díjas, elismert duó erőfeszítéseit ezúttal is siker koronázza. Lassú mozdulataik és könnyedségük láttán szinte felfoghatatlan az az erő, amely árad belőlük.

 

Richter Flórián és lovas akrobatái – zsokészám

A műsor csúcspontját minden kétséget kizáróan a 2008-as Monte Carlo-i Cirkuszfesztivál Arany Bohóc-díjas lovas akrobatái jelentik. Az elképesztően látványos számot a Fővárosi Nagycirkusz közönsége most láthatja először! Richter Flórián, a legfénylőbb magyar cirkuszcsillag, az egyetlen Monte Carlo-i győztes, pályafutását a nemzeti cirkuszgálán koronázza meg. 

0 Tovább

Karsai ezüstöt, Zapletán bronzot nyert a szegedi világranglista-versenyen

Csak az arany hiányzott. A magyar tekézők egy ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek be a Szegeden megrendezett világranglista-versenyen.

Karsai László

Szétlövés döntött Szegeden. A 170 tekézőt felvonultató világranglista döntőjében végül a szerbiai Zavarkó Vilmos szerzett aranyérmet, a szegedi Karsai László második lett. A dobogóra egyik bronzérmesként - Karsai klubtársa - az ugyancsak szegedi Zapletán Zsombor állhatott fel. Szegeden több világszínvonalú, izgalmas mérkőzést láthatott a közönség, a világranglista-viadal összefoglalója később látható lesz a Sport1-en.

Zapletán Zsombor

A magyar válogatott számára a csapat-világbajnokság lesz az idei legfontosabb verseny, amelyet május 10 és 25 között rendeznek meg Zalaegerszegen.

A szegedi világranglista-verseny érmesei:

  1. Zavarkó Vilmos (Szerbia)
  2. Karsai László (Magyarország)
  3. Zapletán Zsombor (Magyarország) és Bárány Csongor (Szerbia)
0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum