Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Balatonman 2013 – A kéztörések ellenére Kis megvédte országos bajnoki címét

Fantasztikus versenyeket és jó hangulatot hozott az idei Balatonman. A balatonfüredi triatlon fesztiválon kiváló strandidőben gyűrték le az egyes távokat a versenyzők, este pedig egy látványos fáklyás futással és a Garami Funky Staff koncertjével ért véget a prémiumkategóriás sportesemény.

A triatlonos Kis Gyula megvédte címét a középtávú országos bajnokságon. A balatonfüredi viadalon ezen a távon 1.9 km úszást, 90 km kerékpározást és 21.4 km futást teljesítettek a versenyzők. Kis felkészülése nem volt teljesen zavartalan. Sokat ki kellett hagynia akkor, amikor egy balesetben mindkét kezét eltörte, mindez nem akadályozta meg abban, hogy 4 óra 15.46 perc után elsőként szakítsa át a célszalagot. Az ob-n az ezüstérmet Flandler Márton szerezte meg, Benőcs Zoltán pedig harmadik lett. Középtávon többek között Balzsay Károlynak is szurkolhatott a szépszámú közönség. A korábbi profi ökölvívó világbajnok először teljesítette fél ironmant. Elmondása szerint tudta, hogy fájni fog, de arra nem gondolt, hogy ennyire. „A kerékpározás és a futás alatt is volt holtpontom. Nagyon kellett figyelnem arra, hogy elkerüljem az izomgörcsöket. Mindent egybevetve, hatalmas élmény volt végigversenyezni a napot Balatonfüreden.” – mondta Balzsay. Az ob mezőnyében ott volt Száraz Dénes színész is, aki végül 5 óra 39.45 perc alatt ért célba. A nőknél ugyanezen a távon Brassay Réka végzett az élen, Szurominé Pulsfort Diána és Laluska Zsuzsa előtt.

Az idei Balatonman-en az országos bajnokságon kívül több távon bonyolítottak le rangos nemzetközi versenyeket. Speciálon (1.9 km úszás, 182 km kerékpár, 8.2 futás) a férfiaknál Bozsó Zoltán, a nőknél pedig dr. Harsányi Zsuzsanna szerezte meg az aranyérmet.

Ironman távon (3.8 km úszás, 182 km kerékpár, 42.2 km futás) a hölgyeknél horvát győztest avattak, miután Maja Urban volt a leggyorsabb, míg a férfi mezőnyben       Nagy Gergely nyert.   

Eredmények

Középtáv (1.9 km úszás, 90 km kerékpár, 21.1 km futás)

férfiak

  1. Kis Gyula
  2. Flandler Márton
  3. Benőcs Zoltán

nők

  1. Brassay Réka
  2. Szurominé Pulsfort Diána
  3. Laluska Zsuzsa

Speciál (1.9 km úszás, 182 km kerékpár, 8.2 futás)

férfiak

1. Bozsó Zoltán

2. Kerekes Ábel

3. Bem Norbert János

nők

1. dr. Harsányi Zsuzsanna

2. Wirth Eszter          

3. Szűcs Éva  

Ironman (3.8 km úszás, 182 km kerékpár, 42.2 km futás)

Győztesek: Nagy Gergely (Magyarország) és Maja Urban (Horvátország)

 

0 Tovább

Balatonman 2013 - Szombaton rendezik a középtávú triatlon országos bajnokságot

Rekord nevezői létszám lesz a Balatonman-en. Ez annyit jelent, hogy csaknem ezer triatlonos indul Balatonfüreden.  Több mint 150 önkéntes dolgozik az esemény gördülékeny lebonyolításán.  3000 liter víz, 1500 liter izotóniás ital, 3 frissítő állomás, 200 kg banán, több millió kalóriát tartalmazó gél és energiaszelet áll az indulók rendelkezésére.

 

A szervezők már az utolsó simításokat végzik a triatlon fesztiválon, a résztvevők pedig már a finisben vannak a felkészüléssel. Immár második alkalommal rendezik meg a balatonfüredi sporteseményt, június 15-én várják majd a versenyezni vágyókat a gyönyörű üdülővárosban. A klasszikus táv 3,8 kilométer úszást, 180 kilométer kerékpározást és 42,2 kilométer futást jelent. A prémium kategóriás verseny egyben Középtávú Triatlon Magyar Bajnokság is lesz. A 70.3 futamnak is nevezett kihíváson nem kisebb feladatra számíthatnak az indulók, mint 1,9 km úszásra, 90 km kerékpározásra és 21,1 km futásra.

Balzsay Károly is sokat edzett a megmérettetésre. Viszonylag rövid idő állt rendelkezésére, ezért a korábbi kétszeres profi ökölvívó világbajnok úgy döntött, hogy a fél ironman teljesítésére vállalkozik. A sportember már túl van első félmaratonján. Április 14-én, szintén Balatonfüreden teljesítette a távot a Maratonman-sorozat első állomásán. Elmondása szerint óriási volt a hangulat, és kellemes tempóban, mosolyogva futott. Abban bízik, hogy ezúttal is hasonló élményeket szerez majd.

„A frissítőkre nem lehet majd panasz, hiszen prémium kategóriás versenyről van szó, és az a cél, hogy a résztvevők a maximumon tudjanak teljesíteni” - mondja Zelcsényi Miklós főszervező. De nemcsak azokra gondolnak, akik a rajthoz állnak: szabadidős és családi programok is várják majd az érdeklődőket. A szervezők fontosnak tartják, hogy mindenki találjon kedvére való elfoglaltságot, és hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a triatlon nem csupán a szuperatléták sportja.

A triatlon fesztivál egyik csúcspontja a „Fáklyás Futam” elnevezésű verseny lesz. Sötétedés után a nevezők itt egy fáklyákkal kivilágított pályán futhatnak együtt az ország legjobb ironman versenyzőivel. A fáklyás futásra még mindig lehet nevezni. A Balatonman záróakkordjáról a Garami Funky Staff gondoskodik. Az ingyenes koncerten mindenki kiengedheti a fáradt gőzt.

 

Közérdekű infó

Június 15.-én szombaton, a verseny napján a kerékpáros pályán, a Tótvázsony - Nagyvázsony- Tótvázsony szakaszon a jelenlegi 90 km/órás sebesség helyett 50-es sebességkorlátozás lesz érvényben reggel 8 órától 18 óráig. Kérjük az autósokat, hogy szombaton ne sportemberek miatt, hanem a sportemberekért nyomják a dudát!

0 Tovább

Ketrecharc lesz az EFOTT-on

Az egyzenekaros fesztiválnyitás helyett az idei EFOTT nyitónapján, június 25-én valóságos showműsor elevenedik meg a színpadon. Ráadásul ezt a 12-20 év közötti diákok ingyenesen élvezhetik – derült ki a fesztivál sajtótájékoztatóján, ahol bossaball pályán pattogtak a sztárok, záporoztak az információk és díszelegtek az úttörő nyakkendők.

 Zánka megboldogult táborainak emlékére az érkezők úttörő nyakkendőket köthettek nyakukba, majd rögvest szemügyre vehették, mely sporttal durrant idén az egyébként is mozgalmas EFOTT. A bossaball hazánkban is újdonságnak számít, nemhogy egy fesztivál életében: a játék lényege, hogy a felfújható gumipályán és trambulinon ugráló csapat a magas hálón átjuttassa a labdát a másik térfelére. Mindezt a brazil bossanova zenéjére. Az Újbudai Sportcentrumban rendezett sajtótájékoztatón a profi játékosok (egyelőre 8-an vannak Magyarországon) mellett pattogott Martinek János olimpiai bajnok öttusázó, Majoross Gergely (válogatott jégkorongozó), Nagy Attila(jégkorong bíró) és Vitáris Iván is, az Ivan & The Parazol zenekarból.

 Az Intim Torna Illegál a „kedvenc mindenükről”, a bicikliről énekelve teremtette meg a hangulatot, majd a zánkai Új Nemzedék Központ képviseletében Siklódi Levente árulta el, hogy céljuk a Balaton fiatalokkal való megtöltése,ehhez pedig kiváló alkalom az EFOTT. Dr. Mihalovics Péter, új nemzedék jövőjéért felelős miniszteri biztos bejelentette, hogy az EFOTT nyitónapjára a 12-20 év közötti, közoktatási intézményben tanuló diákokingyenesen léphetnek be. Kiderült az is, hogy a fesztivált egy igazi, és hazánkban egyedülálló showműsor indítja.Gönczi Gábor és zenekara, a Smile Rock Circus adja ehhez a biztos alapot:

 „A fesztivál nyitónapjának lényege, hogy nagyot szóljon, és ez egészen biztosan hatalmas durranás lesz – kezdte Gönczi Gábor. – Nemcsak produkciók követik majd egymást, hanem az előadók egymás színpadára lépnek, így például Kovács Kati mellé becsatlakozik Radics Gigi, Ganxsta Zolee és a Kartellel szópárbajt vív Majka és Curtis, de azt gondolom, hogy a KFT és az Ivan&The Parazol, Nagy Feró és a Beatrice a Kowalsky meg a Vega-val, illetve az Animal Cannibals és Hősök párosítások is tartogatnak izgalmakat. Külön-külön és közösen is énekelnek, utóbbi mindig az idősebb generáció repertoárjából választott szám lesz. Szerintem egy három órás ketrecharc elevenedik majd meg a színpadon”.

 A stand up mellett egy új műfaj, a slam poetry is mindennapos programlehetőség lesz a fesztiválon. Ennek örömére a slam poetry bajnok páros, MonDDay a sajtótájékoztatón 3 percet kapott, hogy versbe szedve mondja el az EFOTT-fellépők névsorát. A 100 zenekarból 30 fért bele ebbe az időbe.

 Maszlavér Gábor fesztiváligazgató az EFOTT szervezett turisztikai és gasztronómiai programjairól beszélt, valamint kitért a Budapest Bank Play Stage tehetségkutatóra is, amelyre 52 zenekar jelentkezett. Még lehet szavazni, melyik 10 zenekar koncertjét szeretnénk a fesztiválon meghallgatni.

Simon Gábor, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökségi tagja elmondta, hogy a bossaball mellett számos vízi és szárazföldi sport áll majd az érdeklődők rendelkezésére, amelyek tulajdonképpen már a jegypénztáraknál elkezdődnek. És folytatódhatnak a MOL Bringaprogramjával, ingyenes biciklikölcsönzéssel, vagy akár az EFOTT-ról szervezett kerékpáros túrákkal – tette hozzá Szollár Domokos.

0 Tovább

Hallgassa meg! Balzsay hamarosan fél ironman lesz!

Balzsay Károly felfedezte a teljesítménykényszer-mentes sportolás örömét. A visszavonult profi ökölvívó világbajnok áprilisban félmaratonon indult, június 15-én pedig fél iromman-t teljesít majd.

A Sportos Elmék tagját Hájas Barnabás és Thuróczy Richárd látta vendégül, beszélgetésükből pedig sok érdekes dolog kiderül a versenysportról, a tanulásról, és nem utolsó sorban Balzsay Károlyról.

Balzsay a Balatonman Triatlon fesztiválon indul. A balatonfüredi prémiumkategóriás verseny nem lesz új számára, hiszen tavaly már váltóban ott volt a mezőnyben. „A futás az mindig jelen volt a profi pályafutásom alatt, meg az úszás is. Úgy gondolom, hogy nekem a kerékpározással kell a legtöbbet foglalkoznom, hogy teljesíteni tudjam a távot. Igaz, minden bizonnyal ez is olyan lesz, mint az áprilisi Maratonman-en való részvételem. Élvezni akarom minden pillanatát" – mondta Balzsay Károly

Balzsay Károly a Juventus Lights vendége volt.



Hájas Barnabás és Thuróczy Richárd beszélgetős műsora március óta hallható a Juventus Rádióban minden szombaton és vasárnap 20 órától.
Az adás meghallgatható itt: http://juventus.hu/hangok/511_1.mp3

Fotó: DigiSport

Sportime Magazin

  • Ha szereti a sportokat, és nem csak a bulvárra kíváncsi!
  • Ha fontosnak tartja a hiteles információkat!
  • Ha támogatni szeretné a magyar sportutánpótlást!

Válassza a kéthavonta megjelenő Sportime magazint, ahol színes sportválasztékkal a sportolók szólnak Önhöz, és mindezzel a sportutánpótlást is támogathatja.

Legyen az előfizetésével a TÖMASU Program támogatója!

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum