Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

EFOTT: A nap győztese nálunk: a Firkin!

Elkezdődött a hétvége, érthető módon így a korábbi napokhoz képest még többen váltottak jegyet az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára (EFOTT). A zánkai Új Nemzedék Központ közelében, a tarlón kialakított „parkolóban” bizony alig-alig lehetett helyet találni. Sokan egyébként már ott, „hozott anyagból” megkezdték a ráhangolódást, miközben a bejárat felé vonultunk, többek között Vengaboys, David Guetta és Neoton szólt az autókból, lejtettek is rendesen a bulira készülő fiatalok.

Odabent persze még jobb volt a hangulat, bár ez nem ByeAlex koncertje miatt volt így: az Eurovíziós Fesztivál 10. helyezettjének délután fél ötkor kellett fellépnie, finoman fogalmazva sem tudta megmozgatni a rá kíváncsi fesztiválozókat.

Ugyanez sikerült viszont Odettnek, aki feltűnően sok magányos férfiszemet vonzott, meg is érdemelte – a dalai miatt (is)...

Az Alvin és a Mókusok is jól nyomta, szerencsére most nem politizáltak, „csak” zenéltek, ahogy kell. Az Intim Torna Illegál partiján már kifejezetten parádés volt az atmoszféra, csupa izzadt figura távozott a Rauch Arénából.

A nap fénypontját (elvileg) a Tankcsapda jelentette, nem is volt rossz a buli, de azért inkább átlagosra sikeredett, láttunk már jobbat is Lukács Laciéktól.

A nap „fődíját” végül a Firkinnek ítéltük oda. Az igazi őrület ugyanis ott volt, az ír kocsmazenét játszó zenekar szenzációs hangulatot varázsolt a Kalinka Stage elé.

Már csak egy nap a világ...

0 Tovább

Hokis-Punnanys barátság köttetett az EFOTT-on

Az EFOTT harmadik napján nagyágyúk lepték el a Balaton partját – és ez nem csak a katonai erőkre értendő. Hatalmas sikert aratott a Tankcsapda, de Zánkára látogatott az Irie Maffia, a Carbonfools, az Intim Torna Illegál és ByeAlex is.

A nemzetközi mezőnyt Deniz Koyu, Danny Avila és Alex Kenji képviselte, de legalább ennyire átmozgatta a fesztiválozókat a Punnany Massif is. Utóbbi énekese hokis mezben lépett színpadra – ekkor derült ki, váratlan barátság kötetett az EFOTT-on. Katonai bemutatóval kezdődött a délután a Balaton parti csődületben.

A Magyar Honvédség fegyveres erői rengeteg kíváncsi szempár láttára menekített ki a területről egy védett személyt. Eközben az Irie Maffia tagjai a Jövőnk Energiája Interaktív Kamionban áramfejlesztő kerékpárra pattantak, majd átvették az irányítást a virtuális atomerőmű felett. 

Az Arénában az „első fesztiválozó” ByeAlex lépett a színpadra, aki izgalommal várta, mit szól majd a közönség legújabb dalához. „Fesztiválozóként még mindig nem igazán érzem magaménak ezt a dolgot, de a színpadon imádtam lenni” – jelentette ki a megosztó énekes. 

A délután folyamán egy különös barátság is kötetett. Rajna Miklós jégkorongozó válogatott kapus és Meszi, a Punnany Massif csalogánya az EFOTT-on véletlenül botlott egymásba, és kiderült – bár idáig egymás tudta nélkül, de – rajongnak egymás munkásságáért. Másnap, a friss ismeretség megpecsételésére rögvest relikviákat is cseréltek: a sapkamániás Meszi egyik kedvenc fejfedőjét ajándékozta a kapusnak, míg Miklós saját hoki mezével lepte meg az énekest. Így történt, hogy a Punnany Massif énekese válogatott jégkorongmezben lépett az EFOTT színpadára. A csere-bere ceremóniát a közönség skandálása szakította meg, akik nem győzték kivárni, hogy kedvenceik végre a színpadra lépjenek. Aztán felcsendült a Mosoly, a Másfél hete és a srácok azt is elárulták, miért áll közel a szívükhöz az EFOTT idei helyszíne: „Az egyik első fellépésünk Zánkán volt egy gólyatáborban”. A dalok egytől egyig megmozgatták a közönséget, az igazi katarzis pedig a nagy kedvenc Élvezd című számánál következett.

Gyors átszerelés után ezrek örömére a színpadra lépett a Tankcsapda, és Lukács Laci bebizonyította, még mindig szétfeszíti belül a rock’n’roll rugója. A legújabb lemez dalaival fűszerezett koncertből természetesen az ugrálható-énekelhető-tombolható-laza dalok sem hiányoztak. Zúzott a közönség kimerülésig.A Rauch Aréna programját Alex Kenji, Deniz Koyu és Danny Avila zárta, ezzel megörvendeztetve az elektronikus zene szerelmeseit.

0 Tovább

EFOTT: Zárásként jön a Faithless!

Nem akármilyen programkínálattal várja az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának záró, szombati napja a látogatókat. Az angol Faithlesst nyugodtan tekinthetjük az egész fesztivál leginkább közönségvonzó fellépőjének, minden bizonnyal sok-sok ezren váltanak jegyet kizárólag az ő kedvükért a rendezvényre.

A Nagyszínpadon ott lesz még Péterfy Bori, a Vad Fruttik és a Budapest Bank Play Stage első helyezettje is.

A Kalinka Stage-en a Subscribe és a PASO, a Rauch Arénában a Compact Disco, a Neo és a Kaukázus, a HÖOK Stage-en pedig a Mr. President-es Layzee és az Animal Cannibals koncertjére hívjuk fel a figyelmet.

Az EFOTT SportKözPontban minden, ami eddig történt, csak bemelegítés volt, hiszen szombaton jönnek az EFOTT Kupák, vagyis a záró bulik előtt kiderül, az egyes sportágakban kik a fesztivál legjobbjai! Csak szabadon – sajnos egy darabig utoljára...

0 Tovább

EFOTT: Aerobicozó közönség a Kiscsillagon

Ragyogó napsütés juttatott D-vitamint a szervezetekbe az EFOTT második napján.  A fővárossal ellentétben Zánkán igazi strandidő volt – a fesztiválozók nem haboztak, belevetették magukat a magyar tengerbe. Eközben teljes gőzzel folytatódtak a sportprogramok, pattogtak a fiatalok a bossaball pályán, zajlott az élet a Civil Téren és a bátrabbak kipróbálhatták mi is az a blobbing. 

A Rauch Arénát ezúttal a bajszos Kiss Ádám vette uralma alá: „Én nagyon csípem ezt a helyzetet, amikor délután háromkor én kelthetem az ébredező közönséget. Most valahogy sikerült jól elkapni a figyelmüket, észre sem vettem, hogy 40 perc helyett 1 óráig dumáltam. Felhasználtam saját fesztiválozó élményeimet is, aztán maradtam a Punnany Massif akusztikus koncertjén, ha már egyszer tiszteletbeli tag vagyok.” Ádámtól a slam poetrys srácok vették át a stafétabotot, hogy rímbe szedve elmeséljék, milyen lenne egy tökéletes világ, miben segít az alkohol és hogyan vall szerelmet egy modern kori Júlia.

Ganxsta Zolee és a Kartel most sem hazudtolta meg magát, pont ezért felkonfjaikból ehelyütt csak egyetlen szösszenetet említhetünk: „Szeretjük az EFOTT-ot!”. A szókimondó banda utolsó számával a magyar jégkorong-válogatott Zánkára látogató tagjait, valamint a csaló bírót köszöntötte, olyan „Ganxstásan”: Bumm a fejbe! 

Kit simogasson? című számával tisztelgett a Kiscsillag az EFOTT idei helyszínének. A dal alatt Lovasiék közönséget megmozgató performanszt adtak elő, és András vezényelte, ki hova tegye a kezét a mozdulatok közepette – nos, nem csípőre, én nem zsebbe... Álltak a férfiak, és nem volt kérdés az sem, hogy Van-e szándék, és felcsendült a Ha én lennék című szám is. 

Tomboló tömeg várta az EFOTT-veteránnak számító Quimbyt. Az idei fesztiválon eddig Kiss Tibiékre voltak a legtöbben kíváncsiak, a nagyszínpad előtti téren szusszanásnyi hely sem maradt. A Repül a hajó című dalra, az énekes felszólítására mindenki táncolni kezdett, és a hangulat egy pillanatig sem lankadt, sőt… A visszatapsot még 20 percnyi zenéléssel hálálták meg, a közönség pedig megadta magát a katarzisnak.  

A hétvége közeledtével a hangulat és a gyönyörű idő tovább fokozódik a Zánkai Új Nemzedék központban. Az Irie Maffia tagjai áram-termelésbe kezdenek, érkezik a Tankcsapda, az akusztikus koncert után pedig végre a nagyszínpados közeget „élvezi majd” a Punnany Massif és az Arénába lép Alex Kenji, Deniz Koyu és Danny Avila is.

0 Tovább

EFOTT: Tibi bácsi szerelmet vallott

A helyzet fokozódik a nyár talán leghangulatosabb fesztiválján, az EFOTT-on. Az egyetemisták és főiskolások Zánkán zajló buliján csütörtökön igazán zúzós koncerteket láthattak az érdeklődők. A Pepsi Nagyszínpad első fellépője, a Kowalsky meg a Vega még tűző napsütésben parádézott, Kowa és társai teljesítményén azonban ez nem látszott meg.

Kis stábunk ezt követően a Kalinka Stage-hez vonult, ahol az örökifjú Pál Utcai Fiúk nyomta – nem is rosszul. Feltűntek a banda „törzsszurkolói” is, akik fesztiválról fesztiválra, városról városra követik kedvenceiket.

A Hősök is kitettek magukért, de a Supernemre, a Kiscsillagra és Quimbyre sem lehetett panasz, utóbbi koncertjére színültig megtelt a Nagyszínpad előtti terület.

Közben csalódás ért minket, no nem a Hétköznapi Csalódásokra gondolunk, ők eljöttek Zánkára, hanem az UFO-ra, amely helyett végül az eredetileg péntekre kiírt Happy Gang ugrott be (pénteken pedig a Splash érkezik). Kori és Vitamin egykori társuk, Moha nélkül is jó partit csináltak, még a 4F Club Balatoni Lázát is beépítették a programba.

Tibi bácsi hihetetlen: hetedik éve ugyanazokat a számokat prezentálja retrodiszkójában, mégis mindig telt ház előtt teszi ezt, most ráadásul meglepetéssel is szolgált: Gloria Gaynor I will survive című örökzöldjének felkonferálása után szerelmet vallott az anno Budapesten, „Tibi bácsinál is megforduló” énekesnőnek: „I love you, Gloria!”

Közben még a nem éppen józan, de szokás szerint nagyon jó fej Ganxta Zolee-ba (és a Kartelbe) is belehallgattunk, de aztán előbb a káromkodások számolását adtuk fel, majd inkább eltettük magunkat a következő napra.

Ja, már csak egy nap, és jönnek az EFOTT Kupák, strandfociban szerény kis csapatunk is megméreti magát – az eredményről csak siker esetén számolunk be...

0 Tovább

EFOTT: Legyen mondjuk a péntek!

Hivatalosan a harmadik, a keddi nulladikat is beleszámítva azonban immár a negyedik napjához érkezik pénteken az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója (EFOTT). A zánkai Új Nemzedék Központban zajló fesztiválra ezúttal nagy valószínűséggel a Tankcsapda vonzza majd a legnagyobb közönséget, annál is inkább, mert a közelmúltban a Budapest Parkban megtartott koncertjükkel hosszabb időre elköszöntek a fővárosi publikumtól – az EFOTT persze más kávéház.

A Pepsi Nagyszínpadon fellép még az Anima Sound System, az Irie Maffia és a Punnany Massif is. A Kalinka Stage-en az Alvin és a Mókusok, a Depresszió és a Firkin ígérkezik a legizgalmasabbnak, a HÖOK Stage-en pedig ezúttal a Splash! és a Kozmix igyekszik visszaidézni a 90-es évek hangulatát. Ja, és persze ne feledkezzünk meg Tibi bácsi retrodiszkójáról sem, szokás szerint éjféltől repülnek a pöttyös labdák!

Az EFOTT SportKözPontban utoljára lesz lehetőség a gyakorlásra a szombati nagy erőpróbák, vagyis a „tétre menő” EFOTT Kupák előtt – több sportágban is.

0 Tovább

UFO-t láthatnak az EFOTT-osok

A csütörtöki napon sem unatkoznak majd az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) résztvevői, ez garantálható. A zánkai Új Nemzedék Központban zajló fesztiválon a Nagyszínpadon ezúttal kizárólag hazai zenekarok szórakoztatják majd a közönséget: Kowalskyval meg a Vegával indul a program, hogy aztán a Supernemmel, a Kiscsillaggal és a Quimbyvel folytatódjon.

Ami a többi helyszínt illeti: többek között a PUF, a Hétköznapi Csalódások, Nagy Feró és a Beatrice, Ganxta Zolee és a Kartel, a Belga és a Hősök vár az érdeklődőkre, a retróra szakosodott HÖOK Stage-en pedig ezúttal is különlegességekkel kedveskednek a műfaj kedvelőinek. Rég nem hallottunk a debreceni Kerozinról, ezúttal viszont ismét „beengedik a kismalacot”, és – bár a frontember Dr. Love, alias Zsolti még mindig hűvösön van – rendel a Szerelemdoktor is, vagyis felcsendülnek az UFO legnagyobb slágerei.

Emellett szokás szerint egész nap sportolhatnak is a fesztiválozók, méghozzá az EFOTT SportKözPontban, egyben készülhetnek a szombaton sorra kerülő EFOTT Kupákra is!

0 Tovább

Showműsorral nyitott az EFOTT - szervezői beszámoló

Június 25-én nagy csinnadrattával megnyitotta kapuit az EFOTT. Zánka 209 hektáros területét már kora délután ellepték a fiatalok, a Nagyszínpad körül pedig nyüzsögni kezdtek a művészek. Érkezésükre még a nap is kisütött! Este 8-tól a fesztiválozók egy igazi zenés ketrecharcot tombolhattak végig. A három órás show alatt népszerű zenészek léptek egymás színpadára.

A már régóta beharangozott nyitónapi zenei csemege szép számmal vonzotta a fesztiválozókat a Balaton partjára. Egy rezes banda kivonult a Zánkafürdő vasútállomásra, hogy zenével kísérje a vonattal érkezőket. Öt kiváló páros, tíz népszerű zenekar – ők voltak a résztvevői a tegnap esti, egyedi összeállítású zenei nyitóshownak, amelynek keretei között összecsapott a nagy múltú és a fiatalabb nemzedék. Az igazi buli hangulatot Gönczi Gábor és zenekara, aSmile Rock Circus alapozta meg, és mire a legendás KFT zenekar a színpadra lépett, a közönség már valósággal tombolt. A hangulatot csak fokozta, amikor becsatlakozott melléjük a fiatalok egyik kedvence az Ivan and the Parazol, akikkel közösen felcsendülhetett a bulik elmaradhatatlan nagy slágere, az Afrika.

A hip-hop- rap műfaj kedvelőinek sem kellett csalódniuk, az Animal Cannibals Hősökkel kiegészített produkciója is igazi zenei csemegének bizonyult, és a kezek ismételten a magasba emelkedtek – „Aki velünk van, az felteszi” –buzdítottak mindenkit a veszprémi rapperek.

Ezután következtek az est egyedüli női szereplői, Kovács Kati és Radics Gigi. A dívák eufórikus hangulatba hozták a fesztiválozókat. Kovács Kati tinédzserlányokat meghazudtoló frissességgel mozgott a színpadon, a Rock and Roller-t a fiatal közönség teli torokból énekelte együtt a különleges hangú énekesnővel, majd a Gigivel közösen előadott régi, Ha legközelebb látlak című sláger is hatalmas sikert aratott.

Ganxsta Zolee-ék éppen ünnepeltek: ezen a napon lett 45 éves a zenekar oszlopos tagja, Big Daddy Laca, akit a közönség hatalmas tapssal köszöntött. A szájhősök a Fekete ló-val indítottak, majd a Boom a fejbét kiáltották a közönség felé, mindezt immáron Majkával és Curtis-szel együtt. Mikor Majkáék egyedül maradtak, belecsaptak aBelehalokba, nem kis sikert aratva.

Az est során utolsónak csapott a húrok közé Nagy Feró és csapata a Beatrice, lengtek a baboskendők, a fesztiválozók eszüket vesztették, amikor felcsendült a nagy kedvenc, az Azok a boldog szép napok, amit aKowalsky meg a Vegáékkal együtt szólaltattak meg.

A három órás show az est összes fellépője, valamint Gönczi Gábor és zenekara közös éneklésével torkollott a fináléba. A „Nem adom fel”-lel című szám végén az Animal Cannibals tagja, Qka MC a tömegbe vetette magát.

Vajon, ha így indul egy fesztivál, hogyan ér véget? EFOTT – Csak szabadon…

0 Tovább

EFOTT: Bírja-e a strapát Korda György?

Szerdán, az „igazi” nyitónapon már valóban nagyüzem lesz az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján, vagyis az EFOTT-on. Kedden is rengetegen érkeztek a zánkai Új Nemzedék Központba, a hét harmadik napján viszont minden bizonnyal ellepik majd a fesztiválozók Zánkát és környékét: vonattal, autóval, sőt kerékpárral is sokan jönnek a Tekerj az EFOTT-ra! program, a MOL és a Magyar Kerékpárosklub közös kezdeményezése keretében. A lelkes bringások Balatonalmáditól tekerhetnek Zánkára, a táv nem annyira vészes, alig 35 kilométer.

Amint arról korábban beszámoltunk, szinten nem is lesz olyan sportág a rendezvény területén, melyet nem próbálhatnak ki az érdeklődők, akik az EFOTT SportKözPontban hódolhatnak szenvedélyüknek – ha marad erejük az éjszakai partizás után…

Márpedig a buli szerda éjjel is garantált, hiszen fellép többek között a N.O.H.A., a Brains, a Kosheen, de jót mulathatunk majd a Zorall, a Paddy & The Rats, a Magashegyi Underground vagy éppen a Bon Bon koncertjén is, és a lényeg: színpadra lép az örökifjú Korda György és elmaradhatatlan kedvese, Balázs Klári is! Az énekesnek a közelmúltban orvosai állítólag szigorúan előírták, hogy este tíz órakor ágyban kell lennie, ehhez képest éppen ekkorra van kiírva az előadás, kíváncsian várjuk, hogy bírja majd…EFOTT: csak szabadon!

0 Tovább

A nulláról indult az EFOTT

A nulladik napi eseményekkel kezdetét vette az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, vagyis az EFOTT. A legpatinásabbnak számító, 1976 óta megrendezésre kerülő hazai fesztiválnak idén a zánkai Új Nemzedék Központ, az egykori Úttörőváros ad otthont.

Az érdeklődésre jellemző, hogy két hete szinte lehetetlen szálláshoz jutni nemcsak Zánkán, hanem a környékbeli településeken, így például Balatonakalin vagy éppen Dörgicsén is. A fesztiválozók kedvét a hirtelen jött rossz időjárás sem vette el, igaz, jó hír a számukra, hogy eső már alig-alig várható a következő napokban, a hét közepétől pedig fokozatosan emelkedik majd a hőmérséklet.

Ha a hűvös idő miatt úszással egyelőre nem is vezethetik le fölösleges energiáikat a fiatalok, számos sportolási lehetőség áll a rendelkezésükre egész héten. Az EFOTT SportKözPont mindennap számos mozgási lehetőséget biztosít nekik: lesz kettlebell, aerobik, TRX, muay tai, slackline, vízi aerobic, de bemutatkozik a street workout, a bossaball és a kviddics is... A hagyományos sportágak rajongói is kedvükre válogathatnak: lesz foci, röplabda, tollaslabda, vízilabda, vívás, kosárlabda, és az igazán sportosak az EFOTT Kupákra is benevezhetnek. És a sor még itt sem ér véget: csocsó, bokszgép, darts és sörpong, vagyis mindenki megtalálhatja a kedvére valót.

Kedden egyébként többek között a KFT, az Animal Cannibals, Ganxsta Zolee és a Kartel, Nagy Feró és a Beatrice, valamint Radics Gigi szórakoztatta a résztvevőket – a hangulat máris frenetikus volt. És ez még csak a kezdet…

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum