Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Rajtra kész a Magnum!

Kurucz Sándor és csapata megadta a módját… Hivatalos sajtótájékoztató keretein belül bemutatták, majd ünnepélyes keretek között fel is avatták a Magnumot, a Balaton legújabb NAUTIC 370 RUN típusú hajóját. Akár földkerülésre is alkalmas a jelen kor legkomolyabb technikai adottságaival rendelkező hajó, de a tulajdonosnak egyelőre csak a Balaton által támasztott kihívások jelentenek motivációt. A közelgő Kékszalag egyik esélyese mutatkozott be Balatonfüreden, és bár a csapat tagjai sohasem mondanák ki, hogy akár az abszolút rangsorban is okozhatnak meglepetést, azért tisztában vannak azzal, hogy ideális időjárási viszonyok közepette bármire képesek lehetnek.

„Ez a vitorlás számunkra egy megvalósult álom. Sok előkészítés és még több munka előzte meg azt a pillanatot, amikor vízre került a Magnum. Fontos szempont volt, hogy a hajó a lehető legjobb és legmodernebb felszerelést kapja. Az első vízen töltött napok után bátran mondhatom, hogy tökéletes a hajó és bízunk benne, hogy nagy dolgokra leszünk képesek. Ezúton szeretném megköszönni szponzorainknak a támogatást, hiszen nélkülük talán létre sem jöhetett volna a Magnum Sailing Team.” - mondta Kurucz Sándor, a Magnum tulajdonosa

 

Megható pillanata volt a sajtótájékoztatónak, amikor bejelentették, hogy a Magnum Sailing Team együttműködési szerződést köt az SOS Gyermekfaluval, valamint a LáriFári alapítvánnyal, amelynek keretein belül közösen, élményterápiás vitorlásversenyeket szerveznek beteg gyermekek számára.

 

„Fontos, hogy a rászoruló gyerekeket és családjukat kicsit kimozdítsuk a szürke hétköznapok sodrásából. A versenysorozat célja, hogy olyan élményt adjunk számukra, ami erőt adhat később a küzdelmeikhez, a gyógyuláshoz” - mondta Bakóczy Kálmán, a jótékonysági eseménysorozat szervezője.

 

Augusztus 8-án az SOS Gyermekfalu Regattán az alapítvány által működtetett „falvak” lakói próbálhatják ki a balatoni hajózást, míg augusztus 17-én, Balatonkenesén a Tabu Kupával egy időben a mozgáskorlátozott gyermekek versenyét, augusztus 31-én, Balatonfüreden a Tecon Kupán a transzplantált és daganatos fiatalok viadalát, szeptember 14-én pedig - szintén Balatonfüreden - a rendőrárvák futamát rendezik meg.

 

A megegyezés alapján nemcsak anyagi támogatást ad a Magnum Sailing Team, hanem a rászoruló gyerekek többek között a csapat új hajóját, a Magnum névre keresztelt, Nautic 370 Run típusú vitorlást is kipróbálhatják. A csapat ugyanis a versenyzés mellett állandó résztvevője lesz az élményterápiás futamoknak.

0 Tovább

Akiknek két kerékkel több van

Szokatlan bringáscsapat kerekezett át Újbuda utcáin hétfőn délután azért, hogy a Telekom TeleBike rendszerén keresztül népszerűsítse a környezeti terhelés-mentes alternativ közlekedést.

Görög Zita és Váczi Gergő

Az Európai Unió országaiban a közösségi közlekedési rendszerek, intézmények, munkahelyek, lakóházak szolgálják a kerékpározókat, a tagállamok polgárai közül már ma is nagyon sokan indulnak munkába biciklivel, így járulva hozzá a környezetbarát, fenntartható közlekedéshez.  Magyarországon a hazai lakosság szemléletváltását tükrözve szintén évről-évre nő a kerékpárral közlekedők száma, hiszen a kerékpár alacsony helyigényű, relatív kis szerviz igényű közlekedési eszköz és rövidtávon a leggyorsabb, mert nem kell számolni a közlekedési dugókkal, a parkolóhely keresésre fordított idővel.

 

A Telekom TeleBike rendszere – melyet május óta működtet a vállalat az irodaházaik közötti közlekedés kiváltására – bár még csak tesztidőszakos, egyértelmű sikernek örvend.  Ezen a sikeren örömmel osztozott egy „spontán” tiszteletkörrel hétfő délután a vállalat vezetői és munkatársai körében Görög Zita, Odett és Puskás Peti, akik maguk is bringabarátok. Hasonlóan gondolkodnak a bicikli előnyeiről és ismertségük okán nemhogy nem bújnak sötétített szélvédő mögé, hanem életvitelük természetes része a városi kerékpározás és szívesen vállalnak szerepet az alternatív közlekedés népszerűsítésében.

 Pataki Róbert

„Kisgyerekes édesanyaként nagyon fontosnak tartom, hogy ahol csak tudok, tegyek a környezetünk védelmében, és ennyivel is tegyek a gyermekeim számára élhető jövőéért.”– mondta Görög Zita. Puskás Peti már akkor biciklivel járta a várost, amikor még jóval kevesebben közlekedtek két keréken: „Mobilabb vagyok biciciklivel, arról nem is beszélve, hogy napközben a városban ez a leggyorsabb közlekedési eszköz.” A fiatal énekesnő, Odett szerint pedig nincs az az alkalom, ahova ne lehetne két keréken érkezni: „Pár praktikus szempontot természetesen figyelembe kell venni, de bármilyen öltözék kompatibilis tud lenni a bringázással, akár a magassarkú is.”

 A Fenntarthatósági Média Klub képviseletében ült a nyeregbe Váczi Gergő, akinek a kerékpározás extrém formája sem idegen: „Kipróbáltam már a kifejezetten a belvárosra jellemző akadályokkal nehezített gyorsasági bringázást is, persze az egy egészen másik műfaj.  A hétköznapokban a bicikli bárki számára a legjobb alternatív városi közlekedési módszer.„ –  mondta.

 A kerékpározás előnyeinek felismerésével és azzal a ténnyel, hogy a fővárosban dolgozó telekomosok 10%-a minimum alkalmanként kétkerekű járművel jár otthonról a munkába, a Telekom májusban elindította a TeleBike szolgáltatást a vállalat dolgozói számára.

Jelenleg négy budai Telekom-irodaház közötti közlekedésre 40 kerékpár áll a rendelkezésükre és az első két hónapban több mint hétszázan, a lehetőséghez hozzáférők 20 százaléka utazott CO2 mentesen a munkamegbeszélésekre.

 

„Már az előzetes felmérések után is erősen hittünk a TeleBike sikerében. Most, másfél hónappal az indulás után a kerékpárok óriási népszerűségére és a kollegák visszajelzéseire alapozva  több kerékpár, több helyszín és így még több munkatárs bevonásán, valamint a szolgáltatás mögött álló rendszer további fejlesztésén is gondolkodunk majd.“ – mondta el Pataki Róbert, a Telekom üzletfejlesztési vezérigazgató-helyettese.

0 Tovább

Világjátékok - 3500 önkéntes és Bichofué, a kabalamadár várja a Caliba érkezőket

 Zajlik az önkéntesek képzése Caliban. Kolumbia nagy eseményre készül, és ezt a helyiek nem szeretnék félvállról venni. Összesen 3500 önkéntesnek felkészítő tanfolyamokat szerveztek, amelyek során megismerik a résztvevő sportágakat és a saját feladataikat.

Rodrigo Guerrero, Cali polgármestere kijelentette, nagyon büszkék arra, hogy Kolumbiában sportrendezvények terén mindig az elsők közé tartoztak, és a Világjátékokkal ez most is így van. Rodrigo Otoya, a Szervező Bizottság elnöke szerint Cali felkészült és kész megmutatni, hogy első Dél-Amerikai városként miért is kapta meg az egyik legfontosabb sportverseny megrendezési jogát.

A Világjátékok kabalaállata a bentévi (Pitangus sulphuratus). Az élénk, feltűnő citromsárga begyű madár a Caliban élő emberek vidámságát, vendégszeretetét jelképezi, és a Bichofué nevet kapta.

A július 25-én kezdődő nem olimpiai sportágak világversenyén 120 ország 4000 sportolója vesz részt. A magyar színeket 12 sportágban 54 versenyző képviseli.

 

Fotó: worldgames2013.com.co

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum