Ezüstérmes lett a magyar női strandkézilabda-válogatott a Világjátékokon. A kolumbiai Caliban megrendezett nem olimpiai sportágak világjátékán a magyar csapat így hat aranyat és négy ezüstöt nyert. Ez azt jelenti, hogy minden idők legsikeresebb magyar Világjátékok-szereplését produkálta a magyar küldöttség Kolumbia harmadik legnagyobb városában, ahol a záróünnepséggel véget értek a játékok, folytatás 2017-ben, a lengyelországi Wroclawban.

A női strandkézilabda-válogatott Európa-bajnokként érkezett ki a Világjátékokra. Az első csoportmeccsen kikapott Brazíliától, onnan gyakorlatilag minden mérkőzést megnyerve menetelt egészen a fináléig. A mindent eldöntő meccset a táncsportos versenyekről jól ismert bikaviadal arénában rendezték meg 35 fokos hőmérsékletben, amelyhez elég nagy páratartalom társult.

A döntőbeli ellenfél a világbajnok Brazília volt, amely szétlövésben szerezte meg a Világjátékok-aranyat. Gróz János szövetségi kapitány szerint ma jobbak voltak a brazilok. „A braziloknál kiemelt sportágnak számít a strandkézilabda. Ezek a játékosok napi kettőt edzenek és fizetést kapnak ezért. Nálunk mindenki suli mellet, munka mellett kézilabdázik. Úgy gondolom, hogy ez a csapat erőn felül teljesített.” – mondta Gróz.

A Világjátékokon ezüstérmet szerző válogatott: Fekete Bozsana, Gróz Kitti, Győri Ágnes, Hajdú Ágnes, Kókai Ágnes, Kretz Fruzsina, Sidó Krisztina, Tóth Emese Szilvia, Zsigmond Adrienn. Szövetségi kapitány: Gróz János, edző: Rovnayi Mariann, technikai vezető: Langauf István.

A zárónapon további két sportágban voltunk még érdekeltek: tájfutásban a Lenkei Zsolt, Gyurkó Fanni, Kovács Ádám, Szerencsi Ildikó kvartett hetedik lett a váltóban, míg a siklóernyősöknél Bolyán Anikó ötödikként zárt, Kaszás Sándor pedig a 15. helyet csípte el.

A magyar csapatvezető a záróünnepség után kifejtette, hogy a nem olimpiai sportágak számára mozgalmas négyéves ciklus következik. „A Világjátékokon részt vett sportágak szövetségeitől szakmai beszámolókat várunk, ezzel párhuzamosan egy jövőképet is szeretnénk látni a szervezetektől. Tanulnunk kell a Caliban lezajlott Világjátékokból. A cél, hogy a 2017-es lengyelországi játékokon ugyanilyen jól, vagy ha lehet, akkor jobban szerepeljenek a magyarok” – zárta értékelését dr. Leyrer Richárd, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke.

A női strandkézilabda-válogatott és a magyar delegáció kedd este 22 óra 40 perckor érkezik a Liszt Ferenc Repülőtérre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A magyar küldöttség érmei és pontszerző helyei a IX. Világjátékokon

Arany

Székely Lilla (búvárúszás) 100 m felszíni uszonyos

Csay Renáta (maratoni kajak-kenu) női kajak

Petrovics Máté (maratoni kajak-kenu) férfi kajak

Kövér Márton, Györe Attila (maratoni kajak-kenu) kenu kettes

Noé Bálint, Noé Milán (maratoni kajak-kenu) kajak kettes

Csay Renáta, Bara Alexandra (maratoni kajak-kenu) kajak kettes

Ezüst

Női strandkézilabda válogatott (Fekete Bozsana, Gróz Kitti, Győri Ágnes, Hajdú Ágnes, Kókai Ágnes, Kretz Fruzsina, Sidó Krisztina, Tóth Emese Szilvia, Zsigmond Adrienn)

Kalmár István (szumó) 115 kg

Kiss Tamás (maratoni kajak-kenu) kenu

Kiszli Vanda (maratoni kajak-kenu) női kajak

Negyedik hely

Kanyó Dénes (búvárúszás) 400 méteres felszíni úszás

Kanyó Dénes (búvárúszás) 200 méteres felszíni úszás

Aero-dance csoport (aerobik) Bakó Anett, Hegyi Dóra, Lendvay Dóra, Nagy Dorina, Szörényi Ágota, Kun Orsolya, Lendvay Réka és Hagymási Alexandra

Aero-step csoport (aerobik) Czinder Kinga, Tóth-Hosnyánszki Anita, Kovács Ramóna, Kőrösi Kitti, Szabó Júlia, Szilvás Angéla, Táskai Anita és Újvári Cecília Judit

Ötödik hely

Makai Erika (szumó), női nehézsúly

Makai Erika (szumó), női open kategória

Kakas István (terepíjászat) csupaszíj kategória

Sportaerobik csoport (aerobik) Bakó Anett, Hegyi Dóra, Lendvay Dóra, Nagy Dorina

Bolyán Anikó (siklóernyő)

Hatodik hely

Károlyi Csilla (búvárúszás) 200 méteres felszíni úszás

4X100 méteres női felszíni váltó (búvárúszás) Székely Lilla, Senánszky Petra, Károlyi Csilla, Debreczeni Hajnalka