Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Kutyákkal a Világ Gyalogló Napon

Különös társasággal, ötven kutyával és 72 hozzájuk tartozó emberrel találkozhatott, aki vasárnap a Mecsekben kirándult. A Közös kutyagolás elnevezésű 10 kilométeres túrát a Világ Gyalogló Nap alkalmából rendezte meg a Baranya Megyei Szabadidősport Szövetség.

 „Tavaly is megrendeztük már ezt a sétát – mesélte Papp Csaba, a szövetség elnöke. – Az ötlet onnan jött, hogy október elején van az Állatok Világnapja is, én pedig kutyaőrült vagyok. Szövetkeztünk hát egy kutyaiskolával. Mi szerveztük a túrát, ők pedig ügyeltek arra, hogy ekkora falkával is zökkenőmentesen lemenjen. Ez sikerült is, pedig gazdából és kutyából is volt kicsi is, nagy is. Pécs széléről indultunk, szerencsére az idő is szép volt, felmentünk a Mecsekbe a Melegmányi vízesésig, mondhatom, gyönyörű helyeken jártunk. És a kiruccanáshoz tartozott egy kutyás totó is, amely során nyereményeket osztottunk.”

 

A Világ Gyalogló Nap az idén nevével ellentétben egész októberre kiterjed. A programokat összefogó Magyar Szabadidősport Szövetség 200 eseményen több mint 15 ezer résztvevőre számít. A baranyaiaknak sem a kutyagolás volt az egyetlen túrájuk:

 

„A tagszervezeteinkkel közösen rendeztünk már két kirándulást óvodásoknak, egyet iskolásoknak, most hétvégén pedig felnőtteket várunk egy túrára, ahol a nordic walkingot is kipróbálhatják. És október végén lesz még egy programunk. Így összesen 400-500 mozgatunk meg az idén csak a Világ Gyalogló Nap alkalmából.”

 

Egy-egy októberi gyaloglással még lehet csatlakozni a World Walking Day-hez. Információk a Magyar Szabadidősport Szövetség internetes honlapján: www.masport.hu. 

0 Tovább

Nagykövet lett a delfinember

Kanyó Dénes NOS Bajnokai nagykövet lett. A búvárúszás egyik magyar világklasszisa örömmel vállalta a felkérést abban a programban, amelyet a nem olimpiai sportágakban versenyző sportolóknak írtak ki. Az olimpián kívüli magyar sportemberek teljesítményét elismerő év sportolója választást először rendezik meg a Sportcsillagok Gálaestje részeként, így a kezdeményezést a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Sportújságírók Szövetsége is támogatja.

A NOS Bajnokai szavazás célja, hogy az év sportolója választáson túl népszerűsítse Magyarországon azokat a sportágakat, amelyek nem lehetnek ott az ötkarikás játékokon és ezáltal kevesebb figyelmet kapnak „A szavazás népszerűsítésre a sportágaikban sikeres, népszerű sportolókat igyekeztünk megnyerni. Ők a NOS Bajnokai szavazás nagykövetei” – mondja Hoffmann Pál, a sportolanemzet.hu projektvezetője.

Kanyó Dénes világ- és Európa-bajnok búvárúszó. Többszörös Világjátékok-résztvevő és Világjátékok-érmes. A Szegedi Muréna vezetője, edzője és versenyzője.

A Nos Bajnokai kezdeményezés minden olyan sporttársamnak remek lehetőséget nyújt arra, hogy jobban megismerje az ország, akik nem olimpiai szakágban versenyeznek. Mi, akik a nem olimpiai sportágakban képviseljük Magyarországot sajnos kevesebb figyelmet, támogatást kapunk, jó dolog, hogy én személyesen is hozzátehetek a kezdeményezés sikeréhez, és örömmel vállaltam el a felkérést” – nyilatkozta Kanyó Dénes.

A szavazás nyílt, vagyis a teljes sporttársadalom kinyilváníthatja a véleményét. A voksokat awww.sportolanemzet.hu oldalon lehet leadni egy rövid regisztráció után. Lehet szavazni az év sportolójára női, és férfi kategóriában, az év csapatára, az év edzőjére és 2014 legjobb szövetségi kapitányára.

A Sportcsillagok Gálaestjét december 18-án rendezik meg.

Bővebb információk: www.sportolanemzet.hu

Fotó: Márton Gyula

0 Tovább

Nyíregyháza: Távozik a klubigazgató

Lucsánszky Tamás távozik Nyíregyházáról – adta hírül az nb1.hu. A nyírségiek a szakember vezetésével jutottak fel a labdarúgó OTP Bank Ligába, ahol egy tulajdonosi döntést követően, már nem a kispadon, hanem klubigazgatóként folytatta a munkáját.

           

„A terveimnek maximum egyharmadát tudtam egyáltalán elkezdeni. ​​Tavaly csapatot kellett építenem, talán szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ez jól sikerült, hiszen a bajnokságot végig vezetve, nyertük meg a másodosztályt, pedig a keretet úgy állítottuk össze, hogy 2014 nyarára az első hatba kerüljünk, majd a követező (idei) szezonban legyünk harcban az NB I-ért” – nyilatkozta Lucsánszky.

„Sosem voltam megélhetési edző, nekem hobbim is a labdarúgás. Van egy civil szakmám és, amely az építőiparhoz köt, ahol egy sikeres vállalkozást működtettem hosszú évekig. Most ez egy kicsit a háttérbe szorult, hiszen Nyíregyházáról egy fővárosi székhelyű céget nehéz vezetni. Van tehát feladatom a futballon kívül is!” – tette hozzá Lucsánszky Tamás, aki hangsúlyozta: mindezek ellenére bármikor képes lenne újra leülni újra a kispadra.

0 Tovább

Magyar nyerheti a Karate1 sorozatot!

A Karate1 versenysorozat utolsó állomása előtt két magyar áll a sorozat idei ranglistájának élén a férfi 67 kg-osok között. Szegedi Döme az első, Tadissi Martial pedig a második helyről várja a salzburgi Grand Finalt, amelyet szombaton és vasárnap rendeznek. A magyar versenyzők jó pozíciója biztató a november elején, Brémában sorra kerülő világbajnokság előtt is.

 A pénzdíjas Karate1 sorozat a világ- és kontinentális bajnokságok utáni legrangosabb versenyeket tömörítő széria, amelyben 2014-ben nyolc viadal kapott helyet. Ebből hét már lezajlott, míg az ausztriai nagydöntőre most hétvégén kerül sor.

A 67 kg-os férfiak mezőnyében az eddigi viadalokon Szegedi Döme 990 pontot gyűjtött, ezzel toronymagasan vezeti a ranglistát. A korábbi junior világbajnok különösen a sorozat nyitányán, Párizsban gyűjtött sok pontot, ahol megnyerte súlycsoportjának küzdelmeit.

A pontverseny második helyén egy másik magyar, Tadissi Martial található 870 ponttal. Az idei Európa-bajnokságon bronzérmes karatés a Karate1 sorozat hollandiai és szlovéniai versenyén is harmadik lett, míg a németországi Hanauban az ötödik, Isztambulban pedig a hetedik helyen végzett.

A lista élén állni már csak azért is nagy eredmény, mert a Karate1-en a világ legjobbjai vesznek részt, a meghatározó országok gyakran teljes válogatottal érkeznek az egyes fordulókra. Legjobbjainknak több vb- és Eb-érmes sportolót sikerült eddig maguk mögé utasítaniuk: többek között az aktuális Európa-bajnok angol Jordant, a tavalyi budapesti Eb-n ezüstérmes török Kemaloglut és a Világjátékok-győztes kolumbiai Ramirezt is. 

Tadissi mögött a ranglista harmadik helyén a marokkói Kousseksou áll 832 ponttal. A magyaroknak így komoly esélye van arra, hogy a kategóriában egyikük az idei Karate1 sorozat élén végezzen - amire korábban még nem volt példa! -, és elnyerje az ezzel járó 1000 eurót is.

(Magyar Karate Szövetség)

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum