Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ritmikus gimnasztika Eb - Gyulai Éva Blanka 26. lett az EK-n​​​​​​​

Gyulai Éva Blanka az egyéni összetett 26. helyén végzett a ritmikus gimnasztikázók Európa Kupáján.

A Bakuban zajló versenyen a magyar rg-s a karika gyakorlatára 28.100 pontot kapott, labdával 30.150-nel zárt. Buzogánnyal 27.650 pontig jutott, míg a szalag gyakorlatát ezúttal 26.650-re értékelték. Wiesner Hanna sérülés miatt, az Eb-felkészülésre való tekintettel nem indult el  Bakuban.

Koch-Tiringer Tímea edző értékelése:

"Blanka a mai napon mind a négy gyakorlatával szőnyegre lépett, gyakorlatait kisebb rontásokkal mutatta be. Fiatal felnőtt versenyző, aki előtt még hosszú út áll. Reméljük, hogy a nemzetközi mezőnyben szerzett tapasztalatai egyre rutinosabbá teszik!"

Szombaton a felnőtt együttes kéziszercsapat is bemutatkozik az Európa Kupán. 

Az rg-seknek az EK egyben felkészülési verseny is a 40. Európa-bajnokságra, amelyet  május 22. és 26. között rendeznek meg. A kontinensbajnokságot a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében bonyolítják le.

0 Tovább

Újabb hazug támadás a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia ellen​​​​​​​

Szerződésszegés miatt 534 millió forintra beperelte a Kozma István Magyar Birkózó  Akadémiát (továbbiakban: KIMBA) a Csepeli Birkózó Club (CSBC) – adta hírül az újabb fakenewst több, kizárólag baloldali hírportál. Újabb hazug és alaptalan politikai támadás indult tehát a Soros-médiában a birkózók, a KIMBA és annak alapítója, Németh Szilárd ellen. Mindez a már több mint három éve folyó lejáratókampány szerves része és szoros összefüggésben van a csepeli önkormányzati választásokkal.

Märtz József, a CSBC elnöke négy év elteltével, az idei választási kampányban hirtelen rádöbbent, hogy eddig „elfelejtette” beperelni a KIMBA-t, majd most a mondvacsinált perindítással kürtöli tele a baloldali médiát. Egy hónapon belül immár másodszor, igaz akkor még 2.4 milliárd forintot követelt. Lám Csepelen a választás közeledtével még a követelések is összemennek, nemcsak a polgármester népszerűsége. 

Ugyanez a Märtz József Borbély Lénárd csepeli polgármester bevallott jó barátja. Ugyanez a Märtz József arról híres Csepelen, hogy pontosan a birkózóakadémia tőszomszédságában, önkormányzati területre teljesen szabálytalanul, engedély nélkül épített luxuséttermet, amit egy hatalmas önkormányzati épületet is birtokolva, pályázat nélkül üzemeltethet, nyilvánvalóan a csepeli polgármester, Borbély Lénárd támogatásával. 

Az üggyel kapcsolatban azt is érdemes tudni, hogy a szabálytalanul, engedély nélkül épített étteremrészre Budapest Főváros Kormányhivatala már több hónapja bontást rendelt el. További politikai szál, hogy a „felperes” CSBC vezetőedzője, Hajdu Imre önkormányzati képviselőjelölt Borbély Lénárd magáról elnevezett választási szervezetében. Borbély Lénárd, Csepel polgármestere pedig arról híres, hogy egy nemzetközi hírű sportintézmény, államilag elismert sportakadémia, a KIMBA diákszállójának a megépítését lehetetlenítette el politikai eszközökkel, annak ellenére, hogy korábban kezet adott rá, és a birkózóakadémiát támogatásáról biztosította.  

De a csepeli polgármesternek a KIMBA-val szembeni és alapítónk, Németh Szilárd iránt érzett gyűlöletét mi sem jelezte jobban, mint hogy a KIMBA két, engedéllyel felállított, Csepelt és a birkózást népszerűsítő, az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Viktort és az Eb-bronzérmes remek csepeli birkózót, Szilvássy Eriket ábrázoló, évek óta az akadémia bejáratánál álló tájékoztató tábláját is lefűrészeltette a csepeli önkormányzat munkatársaival. 

Természetesen állunk a bírósági tárgyalás elé, hiszen ennyire alaptalan keresetet legfeljebb a justizmord kategóriában produkálnak. A KIMBA nem szegett szerződést, hiszen nem is állt szerződéses viszonyban a CSBC-vel. Az említett 400 milliós állami támogatással – ami egyébként pontosan 366 millió forint volt – a KIMBA a csepeli önkormányzat felé már több mint négy éve hiánytalanul elszámolt, ahogy a csepeli önkormányzat is elszámolta ezt az összeget az Emberi Erőforrások Minisztériuma felé. Kifogás az elszámolással kapcsolatban soha senkitől nem érkezett. 

A méltó elhelyezést a CSBC megkapta volna, ha a képviselője, a most négy év után pereskedő Märtz József nem elutasítja, hanem aláírta volna a KIMBA részéről 2020. május 19-én hivatalosan is kiküldött korrekt, tisztességes, hosszú távú bérleti szerződést. A birkózóakadémia igen méltányos, bruttó 4000 Ft/óra használatarányos bérleti díjat ajánlott a CSBC nek. Mindezt egy háromszőnyeges 677 nm-es birkózóteremért, öltözővel, erősítőteremmel és kizárólagos irodahasználattal, ingyenes parkolással. A 4000 Ft/óra árban ráadásképpen benne foglaltattak a takarítási és rezsiköltségek is. Most és már évek óta erről a szerződésről hazudják a kifizethetetlen 36 millió forintos bérleti díjat, a valóságban ennek a tizedét sem érte volna el a tényleges használati díj.

Az is hazugság, hogy a KIMBA ingyenes elhelyezést ígért volna a CSBC-nek, a használat feltételeiről ugyanis egyetlen hivatalos dokumentum sem rendelkezett. Ráadásul a CSBC mind a csepeli önkormányzattól – évi 17 millió forint –, mind a  Magyar Birkózók Szövetségétől jelentős összegű, nyolc év alatt – pénzügyi  dokumentumokkal igazolhatóan – 138 millió forint (!) támogatásban részesült, tehát problémamentesen ki tudta volna gazdálkodni a nagyon kedvezményes bérleti díjat. A birkózóakadémián jelenleg is hatvannál több csepeli birkózó – köztük kilenc CSBC-tag is – edz, és itt van a bázisa a CSBC-t az országos egyesületi rangsorban már évek óta megelőző Csepel Torna Club birkózószakosztályának. Érdekes módon ezt a klubot soha egyetlen, a csepeli birkózókra hivatkozó baloldali sajtótermék sem kérdezte még meg, mi a véleménye a KIMBA-ról. 

Budapest, 2024. május 2.

Süle László
kurátor
Kozma István Magyar Birkózó Akadémia

Lőrincz Tamás
szakmai igazgató, olimpiai bajnok
Kozma István Magyar Birkózó Akadémia

Bacsa Péter
ügyvezető alelnök, UWW elnökségi tag
Magyar Birkózók Szövetsége

0 Tovább

Teke – Bajnokavatás az egyéni ob-n​​​​​​​

A tekézőknél két helyszínen zajlott az egyéni országos bajnokság. Kaposváron a fiúk, míg Répcelakon a nők gurítottak. mindkét nemnél egyéniben, sprintben és összetettben avattak bajnokot.

A férfiak mezőnyében megvédte egyéni bajnoki címét Móricz Zoltán (Répcelaki SE), aki összetettben is az élen tudott zárni. A sprint versenyszámot a Somogy vármegyei versenyen Botházy Péter, a kaposvári egyesület versenyzője nyerte meg. A nőknél egyéniben  László Kata (ZTE-ZÁÉV TK), összetettben Méhész Anita (C.S Electromures Romgaz) győzedelmeskedett, míg a sprint versenyszám elsőségéért járó elismerést Bálintfy Cintia (Ipartechnika Győr SE) zsebelte be.

Dobogós helyezések:

Férfiak

EGYÉNI

1. Móricz Zoltán  (Répcelaki SE)

2. Horváth Zoltán (Zalaegerszegi TK)

3. Somodi Károly (Répcelaki SE)

SPRINT

1. Botházy Péter (Investment Közutasok Kaposvári TK)

2. Nemes Attila (Zalaegerszegi TK)

3. Karsai László (Szegedi TE) és Németh Attila (Köfém SC)

ÖSSZETETT

1. Móricz Zoltán (Répcelaki SE)

2. Horváth Zoltán (Zalaegerszegi TK)

3. Molnár Pál (Répcelaki SE)

Nők

EGYÉNI

1. László Kata (ZTE-ZÁÉV TK)

2. Hári Boglárka (Ferencvárosi TC)

3. Sáfrány Anita (C.S Electromures Romgaz)

SPRINT

1. Bálintfy Cintia (Ipartechnika Győr SE)

2. Airizer Emese (ZTE-ZÁÉV TK)

3. Tóth Katalin (Ipartechnika Győr SE) és Szabó Mónika (Ferencvárosi TC)

ÖSSZETETT

1. Méhész Anita (C.S Electromures Romgaz)

2. Hári Boglárka (Ferencvárosi TC)

3. László Kata (ZTE-ZÁÉV TK)

0 Tovább

Ritmikus gimnasztika Eb – Bakuban Európa Kupán indulnak a kontinensbajnokságra készülő versenyzők

Folytatódik a felkészülés a hazai rendezésű ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságra. Az előttünk álló hétvégén több versenyzőnk is indul a bakui Európa Kupán.

Az azerbajdzsáni megmérettetésen a felnőtt mezőnyben – egyéniben – Gyulai Éva Blanka és Wiesner Hanna mutatja be majd gyakorlatait, míg a junioroknál Barkóczi Boglárkáért és Vukmir Elenáért szoríthatunk.

Ott lesz az Európa kupán a felnőtt együttes kéziszer-válogatott is, a Hagymási Kira, Jurca Lilla, Mészáros Mandula, Pesti Dalma, Szabados Dóra, Urbán-Szabó Mónika összeállításban.  A bakui versenynek 58 felnőtt egyéni résztvevője lesz, 62 junior egyéni rg-s indul, és 8 felnőtt együttes kéziszercsapat mutatja be a gyakorlatait.

Az rg-seknek az EK egyben felkészülési verseny is a 40. Európa-bajnokságra, amelyet  május 22. és 26. között rendeznek meg. A kontinensbajnokságot a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében bonyolítják le.

0 Tovább

Fallabda – A dánok ellen nyertünk!​​​​​​​

A dánok legyőzésével kezdte az Európa-bajnokságot a férfi fallabda-válogatott!

Siker a nyitányon! A magyar férfi válogatott a dán együttes felett aratott 3-1-es győzelemmel rajtolt a fallabdázók Zürichben zajló csapat Európa-bajnokságának második divíziójában. Simon Dániel négy szoros játszmában alulmaradt, de utána Farkas Balázs rendkívül könnyed sikerrel egyenlített. A folytatásban Püski Lénárdnak és Takács Benedeknek is sikerült nyernie mérkőzését.

A gárda második kiemeltként vágott neki a viadalnak.  A magyar válogatottat Farkas Balázs, Takács Benedek, Püski Lénárd, Simon Dániel, Kamocsai Bendegúz és a szövetségi kapitány Krajcsák Márk alkotja.

0 Tovább

Ritmikus gimnasztika Eb – Íme a kontinensbajnokság programja, jegyek még kaphatók​​​​​​​

Május 22. és 26. között megrendezik az egyik legnagyobb hazai nemzetközi sporteseményt – ez a 40. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokság. A kontinensbajnokságon Európa legjobb felnőtt és junior versenyzőit láthatja a közönség.

Május 22-én, szerdán a juniorok mutatkoznak be, másnap már a felnőttek is szőnyegre lépnek a Papp László Budapest Sportarénában. Ugyanezen a napon lesznek junior szerenkénti döntők is.

Pénteken (május 24.) folytatódik a felnőtt egyéni rg-sek kvalifikációja, szombaton pedig megrendezik az egyéni összetett döntőt, valamint az együttes kéziszer csapatok is bemutatják gyakorlataikat. A kontinensviadal zárónapján lesz kéziszercsapat döntő,  és akkor bonyolítják le az egyéni szerenkénti finálékat is.   

Belépőjegyekhez az Eventim rendszerében juthatnak hozzá a nézők. Az Európa-bajnokság ideje alatt napijegyet is lehet váltani, de bérlet megvásárlására is van lehetőség. Részletes program és jegyinformáció a kontinensbajnokság hivatalos honlapján, az rg2024.eu oldalon.

A program
2024. május 22. – szerda
9:00 - 18:30 Junior egyéni kvalifikáció és Team verseny (karika, labda, buzogány, szalag)
2024. május 23. – csütörtök
9:00 - 18:30 Felnőtt egyéni kvalifikáció (karika és labda)
19:55 - 22:05 Junior egyéni szerenkénti döntő
2024. május 24. – péntek
9:00 - 19:00 Felnőtt egyéni kvalifikáció (buzogány és szalag)
2024. május 25. – szombat
10:00 - 17:20 Felnőtt egyéni összetett döntő (karika, labda, buzogány, szalag)
17:45 – 22:00 Felnőtt együttes kéziszercsapat verseny (5 karika és 3 szalag/2 labda)
2024. május 26. – vasárnap
10:10 - 12:20 Felnőtt egyéni szerenkénti döntő
13:45 - 15:15 Felnőtt együttes kéziszercsapat szerenkénti döntő
16.00-16.45 Gála

0 Tovább

Több mint 300-an kick-boxoltak Nádudvaron​​​​​​​

Immár a kilencedik alkalommal zajlott le a Nádudvari Gasztro Kupa elnevezésű kick-box verseny 2024. április 27-én. A Rácz Kickboxing Team Sportegyesület által megrendezett viadalon 26 klub több mint 300 versenyzője húzott kesztyűt a kupákért, övekért.

Az immár hagyományosnak mondható országos kick-box versenyt szokás szerint igen jó hangulat és szervezés jellemezte. Az egyenlőbb esélyek érdekében a nádudvari sportcsarnokban a négy tatamin külön küzdöttek egymással a "kezdők" és a "haladók". A "kezdő" kategóriában korosztályonként adott szint alatt lévő övfokozattal rendelkező versenyzők indulhattak, míg a "haladó" csoportban a rutinosabb sportolók néztek egymással farkasszemet.

"2016-ban volt az első országos kick-box verseny Nádudvaron, akkor még nem gondoltuk, hogy ilyen hosszú életű lesz! Ezen a néven a kilencedik, egyébként a tizennegyedik verseny volt, amit a klubunk szervezett!" – büszkélkedett a szervező Rácz Krisztián.

0 Tovább

Ritmikus gimnasztika Eb – Látványos az Eb promófilmje

Már több platformon is látható a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság promófilmje. Az alkotásban a magyar válogatott felnőtt versenyzői szerepelnek. Központi alakja a kétszeres olimpikon, vb-érmes Pigniczki Fanni.

A forgatást megelőzte az edzőtermi feltérképezés, ahol a stáb a szakmai vezetőkkel konzultálva megnézte a ritmikus gimnasztikázók gyakorlatait. A klipet stúdióban rögzítették.

A kisfilm visszaadja azokat a látványos művészi mozdulatsorokat, nőiességet és zeneiséget, amit a ritmikus gimnasztika tud nyújtani a nézőknek. Egyben ott lüktet végig a „Together in Motion” érzés. Ez az Eb szlogenje, amely magyarul így hangzik: „Együtt Mozgásban”.

Az 1 perc 20 másodperces videó öltözői jelenettel indul, zárásként pedig együtt láthatjuk a teljes felnőtt válogatottat. A hazai rendezésű Eb alatt a nézők minden bizonnyal többször is megnézhetik Pigniczki Fanni, Wiesner Hanna és az együttes kéziszer csapat tagjainak produkcióját.

A 40. Európa-bajnokságot május 22. és 26. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában a Magyar Torna Szövetség (MATSZ), a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség (MRGSZ), a HM Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) szervezésében.

Promófilm:
https://www.youtube.com/watch?v=0pDgULwlH3M

0 Tovább

Kondár Anna: ha véget ér a sportpályafutás, akkor is talpon kell tudni maradni!

A kick-boxos Kondár Anna fizikálisan és mentálisan is kipihente magát. Volt mit, hiszen 27 év élsport után nemrég döntött a visszavonulás mellett, igaz, hogy döntését több makacs sérülés „megkönnyítette”. A sportágban rekordot jelentő tízszeres világbajnoknak azonban most már ismét hiányzik a mozgás, és az a rendszeresség, amit a sporttól kapott.

- Hiányzik a versenyzés?

- Természetesen nem múlik el nyomtalanul. De nem is szeretném, hogy elmúljon. Bírói vizsgám is van, szeretnék majd bíráskodni, illetve az edzői pálya gondolatával is kacérkodom.  Most jutottam el oda, hogy sikerült kipihennem magam, mentálisan és fizikailag is, úgyhogy jöhet némi aktivitás az életembe.

- Tízszeres vb-arany tulajdonosa vagy. Mikor fogalmazódott meg benned, hogy te lehetsz az első női versenyző, aki ilyen eredménysort fel tud mutatni?

- Sosem éltem a rekordok bűvöletében, nem ezek megdöntése motivált. Én mindig apróbb célokat tűztem ki magam elé, de ezek viszonylag gyorsan teljesültek. Mikor elkezdtünk nemzetközi versenyekre, illetve világkupákra járni, azt szerettem volna, hogy egyszer az olaszországi Best Fighteren, ami az egyik legnagyobb világkupa volt akkoriban, megnyerjem a Grand Championt, vagyis a súlycsoportok nélküli versenyszámot. Ez aztán már elsőéves juniorként összejött, de ugyanez volt az Irish Open vagy a felnőtt világbajnoki cím esetében is. Így minden alkalommal lehetett nagyobbat álmodni.

- Utolsó versenyed a tavaly őszi, rijádi Küzdősportok Világjátéka volt. Egy bronzérmet hoztál haza onnan. Elégedett vagy a sportkarriereddel?

- Összességében elégedett vagyok vele. Az utolsó év miatt volt bennem némi hiányérzet, de ahogy telik az idő, egyre inkább kerekebbnek érzem az egészet. Meg kellett hoznom a döntést, és úgy gondolom, hogy nem döntöttem rosszul.

- Pénzügyi vezetőként dolgozol. A munkatársak, üzleti partnerek mennyire vannak tisztában azzal, hogy akivel épp az aktuális negyedéves elszámolást egyeztetik, az a világ legeredményesebb kick-boxosa?

- A közvetlen kollégák tudják, akikkel meg újonnan kerülök munkakapcsolatba, azoknak később esik le az infó. A közösségi média persze elég árulkodó, és amikor rám keresnek az interneten, kérdezik, hogy tényleg te vagy az?

- A klubotokról, a Halker-Király Teamről köztudott, hogy nagy hangsúlyt fektetnek ott az utánpótlás képzésre. Szerinted a te sikersorozatod mennyire inspiráló a fiataloknak?

- Nagyon remélem, hogy az. Az egyesületünkben mindig nagy hangsúly volt azon, hogy ne csak a sportban járjunk az élen, hanem a tanulásban is. Ezt a szemléletet szeretném én is mutatni minden fiatal felé, mert hiába jut el valaki több világbajnoki címig, egyszer véget ér a sportpályafutás, és akkor is talpon kell maradni az életben.


Névjegy

Kondár Anna

VI. dan övfokozatú, tízszeres világbajnok kick-boxos
Versenyszám: pointfighting 70 kg
Nevelő egyesület: Bajnai KBSZSE
Egyesület: Halker KiralyTeam
Nevelőedző: Szabó Vilmos
Edzői: Király István, Jároszkievicz Krisztián

0 Tovább

Nagy Bernadett: A párizsi játékokon való szereplés lehetősége tartotta bennem a lelket!​​​​​​​

A kórházi ágytól az olimpiáig

Nagy Bernadett számára jutalomjáték a párizsi szereplés. A 76 kilogrammosok kategóriájában olimpiai kvótát szerző birkózó karrierje 2022-ig felfelé ívelt, majd a hazai rendezésű kontinensbajnokságon keresztszalag-szakadást szenvedett. Innen hosszú út vezetett a párizsi olimpiai repülőjegyig.

„Bennem az tartotta végig a lelket, hogy kitűztem: ott leszek az olimpián. Lehet, hogy sokan nem vették ezt eléggé komolyan, de számomra nem volt kétség” – mondta a birkózó.

„A közel két éves lábadozás és felépülés minden egyes napja úgy kezdődött számomra, és úgy is ért véget, hogy Párizsra koncentráltam, és elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy összejött” – tette hozzá Nagy Bernadett.

Az UTE kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes sportolója végül Bakuban harcolta ki az olimpiai részvételt. Ebben a sportágban korábban Muszukajev Iszmail (szabadfogás 65 kg) és Losonczi Dávid (kötöttfogás 87 kg) szerzett kvótát

Fotók: MBSZ

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum