Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tájékozódási búvárúszó Eb – Megszülettek az első magyar aranyak a hazai rendezésű kontinensbajnokságon

Három arany, három bronz Gyékényesen! A hazai rendezésű tájékozódási búvárúszó Eb 2. napján a csillag gyakorlatban Balázs Péter aranyérmes lett, Cséplő Kelen pedig harmadikként zárt. A nőknél Hatházi Katalin is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára, Rendes Linda pedig bronzérmes lett. A Magyar Búvár Szakszövetség információi szerint a junioroknál Szász Tamás sem talált legyőzőre,  Katona Ádám pedig meglepetés-bronzot szerzett.

Csillag gyakorlatban a versenyzők csillag alakzatban teljesítik a pályát, és keresik meg a víz alatt megkerülendő pontokat.

Gurisatti Róbert csapatvezető szerint a második versenynap a válogatott nagy része várakozáson felül szerepelt. „Kevés hibát láttunk a mieinktől, ez az érmek számán is meglátszik. Katona Ádám sikere pedig kellemes meglepetés” – értékelt röviden a szakember.

Szerdán az ötbójás versenyszámmal folytatódik az Európa-bajnokság, amelyen a magyar csapat eddig – a felnőtteket és a juniorokat is beleszámítva – 3 aranynál és 4 bronznál tart.

0 Tovább

Tájékozódási búvárúszó Eb – Magyar bronz a nyitónapon

Egy bronzzal nyitottak a magyarok a hazai rendezésű tájékozódási búvárúszó Európa-bajnokságon.

A Gyékényesen zajló kontinensbajnokságon hétfőn a MONK-versenyszámot bonyolították le. Itt a búvárok közvetlenül a rajt előtt kapják meg a térképet, ami alapján végig kell menniük a pályán. A férfi páros (Balázs Péter, Szász Tamás) felállhatott a dobogóra, miután harmadik lett. A női duó, azaz Hatházi Katalin és Rendes Linda szoros versenyben végül negyedik lett, akárcsak a junior mix (Májer Zsófia és Tamás Dávid).

Kedden a csillag gyakorlat következik a gyékényesi Európa-bajnokságon. 

0 Tovább

Rali Eb – Az abszolút összetett 5. helyen zárta a szombatot a Herczig-Ferencz duó

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős elkapta a fonalat a rali Európa-bajnokságon. A ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria versenyzői Csehországban, a Barum Rally-n ültek autóba. A mezőny túl van egy városi gyorsaságin, amelyet szombaton hat újabb gyorsasági követett. Herczigék az ötödik helyről várják a folytatást.

„A szezon egyik legnehezebb versenye. Mondom ezt annak ellenére, hogy az ötödik helyről várjuk a zárónapot” – kezdte értékelését Herczig Norbert. „Hosszú idő után ismét Ramónnal ülünk egy autóban, aki ugyanott folytatta, ahol abbahagyta tavaly, ugyanazzal a higgadtsággal és jó ritmusérzékkel diktálja az itinert. A szombati első szakaszok esős körülmények között zajlottak le, helyenként kellett kockáztatni, de úgy gondolom, hogy jól döntöttünk” – mondta Herczig.

„A csehek nagyon szeretik a sportágat. Ez egy óriási népünnepély. Rengetegen vannak a pályák szélén, és sok magyar zászlót látunk.” – tette hozzá a pilóta.

A mezőny vasárnap hat szakasszal fejezi be a száguldást Csehországban.  

0 Tovább

Rali Eb – Újra együtt száguld a Herczig-Ferencz duó

Közel tíz hónap után újra Ferencz Ramón navigátorral indult a rali Európa-bajnokságon Herczig Norbert. A ŠKODA Rally Team MRF Tyres Hungaria versenyzői Csehországban, a Barum Rally-n ültek autóba. A mezőny túl van egy városi gyorsaságin, amely után Herczigék a 12. helyről várják a szombati száguldást.

„Ramón ugyanott folytatta, ahol abbahagyta tavaly, ugyanazzal a higgadtsággal és jó ritmusérzékkel diktálta az itinert. A nyitó gyorsaságin egy picit óvatosabbak voltunk, mert vannak olyan macskaköves részek, amelyek tudnak kellemetlen pillanatokat okozni. Volt már olyan Barum Rally, melyen ezen a szakaszon sikerült defektbe is beleszaladni” – mondta Herczig, aki hozzátette: szombaton trükkös versenyre számít.

„Megkaptuk meteorológiai előrejelzést, és gyakorlatilag minden lehet. A szikrázó napsütéstől a záporig. Igyekszünk helytállni.” – tette hozzá Herczig Norbert.

Szombaton hat szakaszt teljesít a mezőny a Barum Rally-n.

0 Tovább

Muaythai – A fiatalok odatették magukat a világbajnokságon!    

Bizonyítottak a fiatalok! A Malajziában megrendezett muaythai utánpótlás világbajnokságon a magyar csapat egy ezüstöt és három bronzérmet szerzett. Mindemellett Kuala Lumpurban a vb-vel párhuzamosan Grand Slam-versenyt is rendeztek, ahol a nemzeti együttes tagjai egy arannyal, egy ezüsttel és egy bronzzal gazdagodtak.  

A világbajnokságon 10 fős válogatott vett részt. Hat magyar muaythai-osnak pedig ez volt az első világversenye.  Nyári László (74 kg) ezüstérmes lett, Adler Netti (51 kg), Süttő Doroti (50 kg) és Mester Miron (34 kg) pedig egyaránt harmadikként zárt.  Nagy Balázs szerint örömteli, hogy több érmet hoztak a fiatalok. „Némileg viszont bosszantó volt az, hogy nehéz ágakra kerültek többen is, így például a ki-ki meccseket rendre világbajnokok ellen vívták a mieink. Összességében azonban a fejlődés tetten érhető volt.” – mondta az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya.  A világbajnoksággal párhuzamosan a nemzetközi szövetség (IFMA) elindított egy Grand Slam amatőr tornát, melyen a nevezett versenyzők mellett a vb-n korábban kiesett fiatalok is elindulhatnak.  A magyar szakvezetés a mérkőzések utáni fizikai és mentális állapotot felmérve, három versenyzőt indított a nemzetközi eseményen.  Közülük Józsa Szilárd (60 kg) arany-, Tóth Zsombor (67 kg) ezüst-, Németh Zsombor (60 kg) bronzérmesként zárt.

0 Tovább

Fallabda – Véget ért a kontinensbajnokság

A fallabdázóknál véget ért az egyéni Európa-bajnokság. Hamburgban a nőknél Chukwu Hannah a 9., míg a férfiaknál Simon Dániel a 15. helyen végzett.

Hannah így a júliusi Világjátékok után egy újabb rangos világversenyen lépett pályára. „Összességében elégedett vagyok a játékommal, felszabadultan tudtam a pályára állni minden mérkőzésen. Ez a verseny nagyszerű lehetőség volt arra, hogy megtapasztaljam a felnőtt mezőny erőviszonyait, és megmérkőzzek élvonalbeli, egykori junior, valamint előző versenyeken már megismert játékosokkal.” -írta közösségi oldalán a többszörös magyar bajnok.

Simon Dániel a cseh Ondrej Vorlicek ellen kezdett és nyert, a második körben azonban a spanyol Borja Golan következett, aki TOP 5-ös játékos, és legyőzte a magyar fallabdázót. 

0 Tovább

Lantos Szabolcs győzött a Szlovákia Ringen

Még jogosítványa sincs, de egyre jobb a versenypályán

Magyar győzelem a Renault Clio Közép-Európa-Kupában. Lantos Szabolcs a Szlovákia Ringen szombaton és vasárnap is győzött. A Nagy Norbi Racing Team versenyzője az összetett második helyéről várhatja a zárófutamot, amelyet három hét múlva a csehországi Brnóban rendeznek meg.

A verseny után Nagy Norbert, a csapat szakmai vezetője értékelt.

„Szabi fejlődése elég markánsan tetten érhető. A csapatnál kezdett gokartozni, aztán váltott. Nagyon tudatos versenyző, és ezt jó látni, hogy amit megbeszélünk egy-egy futam előtt, azt maximálisan végrehajtja.” – mondta Nagy Norbert, aki mindamellett, hogy mentorál, a hegyi Európa-bajnokságon versenyzik.

Lantos Szabolcs 9 évesen kezdett gokartozni. „Egészen pici voltam, amikor apukám kivitt a pályára, amikor versenyzett. Nagyon megtetszett ez a sport, és minél hamarabb ki akartam próbálni. Hatodik szülinapomra a szüleim megleptek egy gokarttal. Innen már nem volt megállás…” – emlékezett vissza a kezdetekre a most 16 éves Lantos Szabolcs, akinek még jogosítványa sincs, de a versenypályán egyre otthonosabban mozog.

0 Tovább

Gokart – Elismerésben részesül a magyar bajnok

Juráncsik Balázs készül az utolsó két magyar bajnoki futamra

 A magyar bajnok Juráncsik Balázs legutóbb szlovák bajnoki futamon indult, ahol jó versenyzéssel hívta fel a figyelmet magára. Most pedig a további felkészülésében egy megtisztelő eseményen vesz majd részt.

„Kerepesen átvehetek egy díjat, amelyet az önkormányzat adományoz ifjúsági sport kategóriában. Számomra ez rendkívül megtisztelő, és örömmel veszek részt az augusztus 20-i eseményen” – mondta a gokartos.

A bajnokságban egyébként jelenleg az összetett 2. helyén áll Juráncsik, és szeptember első két hétvégéjén versenyzik majd.

„Előbb a hajdúhadházi MGSZ Club Sport viadal következik, majd ugyanott rendezik meg az országos bajnoki sorozat következő futamát” – számolt be terveiről Juráncsik Balázs. 

0 Tovább

Muaythai – Több éremszerző az utánpótlás-világbajnokságon

Három bronzérmet szerzett eddig a magyar küldöttség az IFMA Utánpótlás Muaythai Világbajnokságon. A Kuala Lumpurban zajló világversenyen Adler Netti, Sütő Doroti és Mester Miron állhatott dobogóra Malajziában.

Rebrei József szövetségi kapitány-helyettes elmondta, az 51 kilósok között Adler Netti az elődöntőben először lépett szorítóba az irániak jelenlegi világbajnokával, Fatemeh Mamanival. „Netti remekül lemozgott a támadóvonalból az első menetben, uralta a mérkőzést. A bírók Nettinek adták az első menetet. A második menetben aztán az iráni fordítani tudott, köríves rúgásaival dominált végig, így kiegyenlítette a pontozást. A harmadik menetben hatalmas csata alakult ki kettejük között a bírók végül az iráninak adták, ezzel elvesztette a döntőbe jutás lehetőségét és bronzéremmel zárta a világbajnokságot.” – mondta a kapitány-helyettes.

Sütő Doroti (50 kg) a vietnámi Trang Vu Ngockal vívta a mérkőzést. „Doroti már az első menetben meglepte ellenfelét, a bírók őt látták jobbnak. A második menetben ugyanígy próbálta felőrölni a vietnámi harcost, de sajnos keveset rúgott, így fordítani tudott ellenfele. A harmadik menetben is ment előre Doroti, és próbálta visszafordítani a mérkőzést saját javára, de sajnos ez már nem sikerült neki. Így Doroti a világbajnokságot szintén bronzéremmel zárta." – tette hozzá a szakember.

Mester Miron (34 kg) az észt Arhip Paramonov ellen lépett kötelek közé. A DVTK sportolója végül egyhangú pontozással elvesztette a mérkőzést. Miron ezzel élete első világversenyét bronzéremmel zárta.

0 Tovább

Modellezés – Több magyar érem az ifjúsági világbajnokságon

Sikeres utánpótlás vb után következik a felnőtt Eb a modellezőknél. A folytatásban az Észak-Macedóniai Prilep ad otthont a kontinensbajnokságnak, ahol magyar éremszerzésre is esély van – tudtuk meg a Magyar Modellező Szövetségtől.

A közelmúltban fejeződött be az ifjúsági vb. Ott több érmet is begyűjtöttek a magyarok.  Vitorlázó kategóriában Halász-Szabó Levente bronzérmes lett, akárcsak a nőknél Szőke Kinga. Ebben a kategóriában a magyar csapat aranyérmes lett.

A motoros kategóriában is volt magyar éremszerzés. Sarusi-Kiss Orsolya világbajnoki címet szerzett, míg a csapat bronzérmesként zárt. 

0 Tovább

sportbanyaszat

blogavatar

Sokkal több érték, és érdekes sztori van a sportban, mint ami elsőre látszik. Isten hozott a 2-es tárnában!

Kedvencek

NemOlimpiaiSportok NemOlimpiaiSportok

Ezen az oldalon a nem olimpiai sportágak híreit olvashatják. Ha infót szeret...

Közösségben az Egészségért Közösségben az Egészségért

Egy jó közösségben minden egyszerűbb, a sport és céljaid elérése egyar...

Feedek

Feedek

Archívum